Back to top

Robi ABC

Publikálva: 2016, június 22 - 08:33
A Bartók Béla sétány népszerű élelmiszerüzlete, a Robi ABC idén huszonöt éve áll a vásárlók szolgálatában.

A fejlődő élelmiszerüzlet tulajdonosának, Viola Róbernek az elmondása szerint a bolt 1991-ben mint fizikai vállalkozás, pici üzletként indult, 45 m2-en.

Először csak zöldségüzletként működtek, majd fokozatosan bővítették a kínálatot.

Később sikerült az üzlethelyiséget is megvenniük, amelyet átépítettek. Kezdetben két alkalmazottal indultak, most tízen vannak, akik mellett két ügyvezető, Viola Róbert és felesége vezeti az üzletet.

A Robi ABC-ben a felvágottaktól a gyümölcsökön keresztül, a szűkebb kozmetikai és drogériai árukínálaton, üdítőkön át az élelmiszerek teljes skáláját kínálják. Igyekeznek mindenféle vásárlói igénynek eleget tenni, például bővítették a pékáruk kínálatát is – van pékség, amely naponta négyszer szállít hozzájuk friss árut.

Lehetőleg emberbarát árakon próbálnak többször a nagy multicégekkel is konkurálni – így is kedveskedve a vevőknek.

A hét minden napján várják a vásárlókat – hétközben 6-tól 19 óráig, szombaton 6-tól 18-ig, míg vasárnap 7-től 12-ig.

A hűségkártyával rendelkező dunaszerdahelyiek számára az élelmiszerboltban 2 százalékos kedvezményt biztosítanak, amely nem érinti a cigarettákat, illetve az akciós árukat.

Ezt már olvasta?

Luxury Flowers

Sok-sok színes és szép virág, kedves kiszolgálás várja...

Lakjon szépen!

BÝVAJTE PEKNE kft. minőségi kínálata Önnek szól,...

Cookies