Az eredményhirdetés előtt a harmadikos diákok által megírt fogadalom szövegét mondták el az elsős tanulók, majd átvehették osztályfőnökeiktől az egyes formájú sárga és kék színű szalagot.
Az elsősök avatásával egyidőben intézményünk többi épületében, a másodikos és negyedikes diákjaink részére pingpongbajnokságot, csocsóbajnokságot, tökfaragó versenyt szerveztünk, kísérőprogramként pedig várta őket a filmvetítés és az arcfestés.
Ezennel szeretném megköszönni az iskola vezetőségének, hogy ez a nap megvalósulhatott intézményünkben, a diákönkormányzat tagjainak, akik biztosították a kellékeket, díjakat, valamint minden kollégának, akik bármilyen módon hozzájárultak a programok létrejöttéhez, lebonyolításához.
Intézményünk mindig fontosnak tartotta, hogy a diákok ne csak a tanulással találkozzanak az iskola falai között, hanem intézményünknek legyen szerepe a társas kapcsolatok kialakulásában, és legyen jelen a falak között a közösségteremtő erő.
(klőr)
Ezt már olvasta?
Németországi szakképzési helyekkel bővíti a lehetőségeit a dunaszerdahelyi Neratovicei téri Magán Szakközépiskola
A dunaszerdahelyi magániskola már sokadik alkalommal...