65 éve alakult meg a Csallóközi Táncegyüttes. A felvidéki néptánchagyomány hiteles őrzője 2014-ben megújult, jelenleg összesen 140 táncos felkészítésével foglalkoznak a csoport vezető táncosai. Az együttes Azonosságok és másságok címmel állított össze egy műsort, melynek bemutatója december 14-én lesz Dunaszerdahelyen a Csaplár Benedek Művelődési Központ színháztermében. A Múzsa stábja ellátogatott a csoport egyik próbájára, és a stúdiónkba meghívtuk a táncegyüttes vezetőjét, Oláh Attilát, akit a bemutató előtti felkészülésről kérdeztünk.
A Csallóközi Táncegyüttes két éve készül az új bemutatóra, amelyben négy néprajzi térség táncait mutatja be rendhagyó módon. A koreográfiák készítésekor megvizsgálták egy adott településen, vagy egy kisebb néprajzi térségben élő különböző etnikumú népeinek táncait. A munka során kiderült, hogy nagyos sok azonos elem van ezekben a táncokban, ugyanakkor vannak érdekes eltérések is, miközben erőteljes egymásra hatás van az egyes nemzetek táncai és zenéi között. A műsor ezekre az azonosságokra és eltérésekre mutat majd rá.
Nézze velünk a beszélgetést, hogy tudja, mire számíthat a szombat esti bemutatón!
forrás: Ma7.sk
Ezt már olvasta?
Hétvége a CINEMAX-ban (november 29. - december 1.)
Négy magyar nyelvű és magyar szinkronos újdonságot...