
A Boráros Pál–Kevický Péter–Szabó János alkotta trió fergeteges hangulatot varázsolt az esten – egyedül Nagy Iván hiányzott közülök, aki a közönség soraiból tapsolta végig korábbi zenekarának udvari muzsikás sikerét.
A Pántlika történetét Boráros Pál zenekarvezető elevenítette fel, felidézve megalakulásának pillanatait is, amikor még a Csallóközi Dal- és Táncegyüttesnek voltak a kísérőzenekara.
A teltházas koncert végén két vendégművész, Balogh László, a Sarló citerazenekar vezetője, valamint a fiatal Varga Zaránd egészítette ki a csapatot – nagy tapsot kapva közös zenélésükre.
A Dunaszerdahelyi Udvari Muzsika következő, július 18-ai koncertjén Lakatos Róbert és a RÉV zenekar fog fellépni.
Ezt már olvasta?
Középpontban a „dunaszerdahelyiség” – teltházas könyvbemutató a Vermes-villában
Megtelt a Vermes-villa október 12-én: két új,...
Írók, díjak és találkozások: pénteken rendezik a XXI. Őszi Írófesztivált
Október 16-án, pénteken 16.00 órától a dunaszerdahelyi...
