Back to top

A régi főtribün bontásáról

Publikálva: 2018, január 22 - 11:45
Hamarosan megkezdődik a dunaszerdahelyi stadion egykori főtribünjének a bontása.

A régi főtribün bontásával megkezdődik az új otthonunk negyedik, utolsó lelátójának kialakítása. A napokban induló bontás több szakaszból áll majd. Elsőnek a tribünnel szomszédos, Tipito néven ismert egykori raktárhelyiséget távolítja el a bontással megbízott cég, valamint az előtte található ötlépcsős, fedetlen lelátósort.

„Az egykori főtribün bontását több fázisra osztottuk, azzal a céllal, hogy a vendégszektor kialakításánál ne kelljen csökkenteni a DAC-drukkereknek fenntartott szektorok jelenlegi kapacitását. A tervek szerint áprilisra megépül a D lelátó azon része, amely a C szektorhoz kapcsolódik. Amint ezt az új részt meg tudjuk nyitni a vendégszurkolók számára, kezdődhet a régi főtribün még megmaradt részének a lebontása. Az építkezés ütemterve szerint a 2018/19-es bajnoki idény júliusi rajtjára teljesen elkészül a MOL Aréna, átadjuk tehát a D lelátót is, beleértve az AD sarkot“ - tudtuk meg Csápai Bernadettől, a DAC Aréna Rt. elnökségi tagjától.

A D tribün átadásával lezárul a stadionépítés harmadik szakasza. Az utolsó, negyedik fázisban a többfunkciós parkolók és autóbuszmegállók épülnek meg a Gyurcsó utca környékén.

Az új stadionunk végső befogadóképessége 12 700 ülőhely lesz, és az UEFA 4. kategóriás besorolásnak felel majd meg. A korábban a helyén álló régi DAC stadion első három lelátójának bontása 2015. szeptember elején kezdődött. Az új B és C lelátót 2016. november 19-én adták át, a MOL Aréna modern főtribünjét pedig a tavaly november 3-i DAC-Slovan rangadó alkalmával vették használatba a szurkolók.

A régi DAC-stadion főtribünjét 1985. május 7-én, a járási Szpartakiád keretében avatták fel. Három évtizednyi szolgálat után most tehát átadja helyét az új, modern MOL Arénának.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, DAC Aréna
Cookies