„Nagyon nehéz mérkőzés volt egy kemény csapat ellen, amely harcolt, küzdött és főleg a védekezésre helyezte a hangsúlyt. Nem volt egyszerű bejutni a védelmük mögé, mert egyből szabálytalankodtak velünk szemben. Nagyon töredezett volt a játék, rengeteg szabálytalanság szabdalta a mérkőzést, de a lényeg a három pont megszerzése. Nagyon örülök, amiért a pályára lépésemet követően két góllal tudtam segíteni az együttest. Szeretném ebben a formámban folytatni a bajnokságot” – tekintett vissza a tegnapi Szakolca-DAC (1:3) bajnoki mérkőzésre Redzic Damir, aki a második félidőre állt be és a rendes játékidő utolsó percében szerezte meg a győztes találatot. A ráadásban aztán másodszor is mattolta a hazaiakat.
A nyolcadik egymási elleni meccsen ötödször győztük le a Szakolcát, de első alkalommal sikerült ez több mint egygólos különbséggel. „Végig bíztunk benne, hogy a magunk javára tudjuk fordítani a mérkőzést, jól támadtuk le az ellenfél védőit, ennek pedig meg is lett az eredménye. Az első találatomnál Andzouana ugratott ki, nem gondolkodtam túl sokat, egy érintés után sikerült ballal elhelyeznem a kapus mellett a labdát a hosszú sarokba. A másodiknál elég káoszos szituáció alakult ki a hazaiak szögleténél, mindenki a labdáért küzdött. Trusához került a játékszer, én pedig beindultam az üres területbe. Megkaptam a labdát és már nem volt nehéz dolgom jobbal az üres kapuba találni” – magyarázta a 21 éves magyar támadó, aki a szezonban már 4 találatnál jár. A Niké Ligában összesítve 18 rajt és 6 gól áll a neve mellett.
Kedden Trencsén-DAC 0:3, Trusa 2 és Redzic 1 találatával, szombaton Szakolca-DAC 1:3, Trusa 1 és Redzic 2 góljának köszönhetően. Hat gól és hat pont tehát az e heti mérlegünk, és mindkét találkozón Damir lőtte a győztes gólt. „Remek hetet zártunk, hat pontot szereztünk idegenben, én pedig háromszor is a kapuba találtam. Szeretném ebben a szellemben folytatni és továbbra is a gárda segítségére lenni, akár a kezdőcsapatban kapok helyet, vagy a kispadról szállok be. Az edzéseken továbbra is keményen dolgozom, hogy a lehető legtöbb játékpercet kaphassam. A vezetőedző mindig azt kéri tőlem, hogy támadjam le a védőket és induljak be mögéjük a támadásainkkor. Az egyik leghatásosabb fegyverem a futómennyiségem és a gyorsaságom, ezt ki is tudom használni. Nagyon élvezem a Matej Trusával való együttműködést, mindketten gyorsak vagyunk, letámadjuk az ellenfelet és képesek vagyunk a kapuba találni. Holnaptól már a nagyölvedi kupamérkőzésre és a Nagyszombat elleni rangadóra készülünk. Mindkettőt meg akarjuk nyerni és egy pozitív sorozatot felépíteni.”