Back to top

Radványi Miklós ismét Dunaszerdahelyen

Publikálva: 2017, november 17 - 07:15
Ezúttal a DAC egykori legendás játékosa, később sikeres edzője nem a kispadon, hanem egy kávéházi beszélgetés kapcsán került reflektorfénybe a Sportolunk.sk Polgári Társulás által szervezett beszélgetésen.

A csütörtök este a City kávézóban zajlott esten Radványi ismerős arcokkal találkozhatott, hiszen a közönségben DAC-szurkolók foglaltak helyet, akik az este során kérdezhettek is a legutóbb a Mezőkövesd csapatát vezető edzőtől. Az est házigazdája, a polgári társulás vezetője, Álló István sportújságíró volt, aki a DAC utáni időszakról faggatta a mestert, aki előbb a cseh másodligába került Dunaszerdahelyről, ahol remek teljesítmény produkált az MFK Frýdek-Místek csapatával, s elnyerte a hónap edzője elismerést is.

Ezt követően a Myjavához szerződött, akik annyira érdeklődtek iránta, hogy hazai viszonyokhoz meglepő módon hajlandóak voltak kivásárolni előző klubjából, s úgy tűnt, igazán sikeres időszak előtt állhat a csapattal, amelyet azonban megtört a klub tulajdonosainak meglepő tavalyi bejelentése, amelynek köszönhetően egyik pillanatról a másikra kijelentkeztek a ligából. Legutóbb pedig a magyar élvonalban mentette meg az onnan eddig mindig kieső Mezőkövesdet, de ez a történet októberben ugyancsak megszakadt.

Az érdekes beszélgetés során a nézők is kérdeztek, s baráti hangulat jellemezte az esti focis találkozót.

Ezt már olvasta?

Cookies