Június 4-én a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban 16.15-től a kárpátaljai BorzsaVári népi zenekar koncertjére várja a látogatókat.
A program: Történelmi visszatekintő, vers, harangszó, a kárpátaljai BorzsaVári népi zenekar koncertje
A kárpátaljai BorzsaVári népi zenekar 2009-ben alakult. A zenekart alkotó Kovács család Mezőváriban él és szolgál - hitoktatók, kántorok, zenetanárok. A gyerekek időközben felcseperedtek, így együtt tesznek bizonyságot a zene nyelvén hitükről, hazaszeretetükről. Idén jelent meg első lemezük, Keresem az Álmot címmel. Műsorukban az énekelt versek, a dicséretek, zsoltárok mellett megjelenik a népzene, ami támasza a mondanivalójuknak. Hitvallásukkal hordozzák Isten kegyelmét és annak el nem múló szeretetét.
- Kovács Sándor - gitár, brácsa, ének
- Kovács Erika - ének
- Kovács Abigél - ének, fuvola
- Kovács Dániel - hegedű
- Kovács Tamás - nagybőgő
A koncert a Magyarság Háza jóvoltából valósul meg, a belépés ingyenes.
17.30-kor már a városi szabadidőparkban, a Trianon kopjafánál folytatódik a program.
A műsor:
- Arany János: Él-e még az Isten – Bíró Emese (Kodály Zoltán Alapiskola, felkészítő tanára Simon Anikó)
- József Attila: Nem, nem, soha! – Szegfű Noel, Madách Imre Gimnázium Somorja
- Gondolatok Trianonról egy diák szemével – Perleczky Balázs, Szent István téri Vidékfejlesztési Szakközépiskola
- Fenyvesi Lilla: Áruló Trianon – Kürthy Réka, Középfokú Sportiskola Dunaszerdahely
- Nagy Viki dalénekes zenés összeállítása
- Nélküled – Szegfű Noel előadásában
- Zárszót mond Karaffa Attila, a szervező társulás elnöke
- Gyertyagyújtás, Himnusz.
Mindenkit hívnak és várnak a rendezvényre – kérik, hogy mécsest vigyenek magukkal a kilátogatók.
Ezt már olvasta?
Pályázat igazgatói tisztség betöltésére - Csaplár Benedek VMK
Dunaszerdahely Város a Szlovák Köztársaság Nemzeti...
Csáky Csongor: „A kultúra mindig megelőz mindent”
A következőkben Csáky Csongornak, a Rákóczi Szövetség...