
Kiss Péter vezérigazgató irányítása alatt a METRANS-csoport a dunaszerdahelyi központból kiindulva Európa egyik meghatározó logisztikai hálózatát építette fel.
Munkásságának köszönhetően városunk az intermodális áruszállítás egyik kiemelt európai csomópontjává vált, erősítve gazdasági szerepét és nemzetközi kapcsolatait. Vezetői tevékenysége nemcsak gazdasági sikerekben mérhető.
A fenntartható fejlődés iránti elkötelezettsége hozzájárul a környezetkímélő közlekedési megoldások terjedéséhez, miközben vállalata jelentős szerepet vállal a helyi közösség támogatásában is. Külön kiemelendő, hogy a METRANS a Felvidéki Vágta kiemelt támogatójaként erősíti régiónk kulturális életét, valamint jelentős anyagi támogatást nyújtott az I/63-as főút és a III/1394-es út kereszteződésében megvalósuló körforgalom projektdokumentációjának elkészítéséhez, hozzájárulva ezzel városunk közlekedési infrastruktúrájának fejlesztéséhez és biztonságához.
Kiss Péter személyében olyan stratégiai gondolkodású, felelős és jövőorientált vezetőt tisztelhetünk, aki nemcsak egy európai szintű vállalatcsoportot épített fel, hanem Dunaszerdahely nevét is felhelyezte Európa gazdasági térképére.
(dszi)
Ezt már olvasta?
Dunaszerdahelyre érkezett Győr társadalmi nagykövete
Győr társadalmi nagykövete, Szórády József és hű társa,...
Emma Viziová lett Dunaszerdahely új diákpolgármestere
Új diákpolgármestert választottak Dunaszerdahelyen: a...
