
2005 őszén a dunaszerdahelyi katolikus egyházközség néhány tagja gyűjtést hirdetett nehéz sorsú családok megsegítésére.
A gyűjtés sikeres volt, tucatnyi családot és egyént sikerült megtámogatni. A kezdeményezők ezért elhatározták, hogy folytatják a szociális tevékenységet. A további években már szervezett formában, az önkormányzat támogatásával Ferences szeretetszolgálat néven tevékenykedtek.
2010-től a Fény Polgári Társulás égisze alatt végezték az önkéntes szociális munkát, amelynek híre eljutott a nagyszombati érsekhez is, aki 2016-ban kiadta az alapító dekrétumot a Dunaszerdahelyi Plébániai Karitász működésére. Munkájukat mintegy 150 rászoruló család javára végzik, 10 állandó önkéntes segítségével, napi rendszerességgel, továbbra is az önkormányzat támogatásával, illetve nagyon szoros az együttműködésük a Nagyszombati Főegyházmegyei Szeretetszolgálattal is.
A Dunaszerdahelyi Plébániai Karitász kapcsolatban van a nagyobb élelmiszerláncokkal, de segít a dunaszerdahelyi hajléktalanszálló ellátásában is, ahová élelmiszert, ágyneműt, ruhát és tisztítószereket juttat, egészségügyi segédeszközöket kölcsönöz.
2025-ben a dunaszerdahelyi szeretetszolgálat húszéves jubileumát ünnepli.
Dunaszerdahely Város Pro Urbe-díja olyan egyéneknek vagy közösségeknek adományozható, akik tevékenységükkel érdemet szerzetek Dunaszerdahely Város fejlődésében, alkotó tevékenységet végeztek; a kultúra és sport, oktatás, nevelés és tudomány, társadalmi élet területén kiemelkedő eredményt értek el.
(te, bé, nagy)
Ezt már olvasta?

Gálaesten köszöntötték az egészségügyi nővéreket és ápolókat
Az Ápolók nemzetközi napja alkalmából az idén jubileumi,...