A lap kommentátora, Peter Javurek a szlovák belpolitikai válság legnagyobb horderejű hétfői történéseivel - Robert Kalinák belügyminiszter távozásával és a Most-Híd párt előrehozott választásokra tett javaslatával - összefüggésben arról ír, hogy azok milyen hatással lehetnek a jelenlegi koalíciós pártokra. A Pravda szerint Bugár Béla, a Most-Híd elnöke azt találja a legelőnyösebb megoldásnak, ha az előrehozott választások időpontjáról a kormány határoz, s ebben a kezdeményező szerepet nem engedi át teljes mértékben az államfőnek és a "hisztérikus ellenzéknek". Robert Fico viszont - Bugárnak adott elutasító válasza alapján - azt gondolja, hogy az lenne az előnyösebb, ha pártjára a környezete és a körülmények kényszerítenék rá az előrehozott választásokat.
Ezekből az álláspontokból következtetni lehet arra, hogyan nézhet majd ki a két párt választások előtti narratívája - véli a Pravda. A pozsonyi lap szerint bár hétfői döntésével a Most-Híd országos tanácsának "egyelőre" sikerült elkerülnie a pártszakadást, de az már más kérdés, hogy az előrehozott parlamenti választásokon sikerül e bejutniuk a törvényhozásba.
Fico pártja nyilvánvalóan túl van már a legnagyobb választási sikerein - írta Javurek, aki szerint ezért az Irány az előrehozott választásokon térdre kényszerülhet, de akár ennek az ellenkezője is előfordulhat. Ez az oka annak, hogy ma már a kormánykoalíció mindegyik pártja a saját játékát játssza, Bugár a közös cselekvésről szólót, Fico a minden oldalról megtámadottat, Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke pedig saját magát alakítja, legújabban a "harmadik út Szlovákia számára" nevű "fantáziájával."
Forrás: MTI
Ezt már olvasta?
![Kéz a kézben: Házasság és a speciális igényű gyermekek nevelése](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/10/family-8358014_1280.jpg?itok=8hsn-f1M)
Kéz a kézben: Házasság és a speciális igényű gyermekek nevelése
A Szövetség a Közös Célokért társulás szervezésében...