Back to top

Pozsonyi vereséggel zárult az év

Publikálva: 2018, december 9 - 09:57
Nem sikerült a bravúr az Inter Bratislava otthonában, így vereséggel zárta a 2018-as évet a dunaszerdahelyi VSK női kézilabdacsapata.

A sárga-kékeknek ezúttal jól indult a találkozó, a 10.percben két góllal is vezettek, de azután a pozsonyiak is felerősödtek és a szoros első félidőt végül egy góllal nyerték 15-14 arányban.

A táblázaton egymás mellett álló csapatok csatájának második félideje azután egyértelmű hazai fölényt hozott, két gólnál közelebb nem is kerültek a dunaszerdahelyiek és magabiztos Inter győzelem született. A csapatunk legjobb góllövője Juhos Kata volt 9 góllal, de Bugár Cintia is 8 találatig jutott.

Mindez azt is jelenti, hogy 11 fordulót követően, 7 győzelemmel és 4 vereséggel, összesen 14 ponttal az ötödik helyen áll a VSK. A bajnokság fele után úgy tűnik, az első öt csapat mérkőzik meg majd a bajnoki címért, amelyben a sárga-kékek is ott vannak. A küzdelmek február 23-án folytatódnak, a dunaszerdahelyieket legközelebb március elején láthatjuk odahaza bajnoki mérkőzésen.

Inter Bratislava - VSK Dunaszerdahely 32-23 (15-14)

Ezt már olvasta?

Címkék: női kézilabda
Cookies