A hatodik forduló nyitómeccsén pénteken este a pozsonyi ŠKP volt az ellenfelük, amelyet magabiztosan győztek le, hiszen már a félidőben is 13:17 volt az állás, s végül 12 gólos lett a különbség. A dunaszerdahelyieknél a gólgyártásból legjobban Lelkes Lilla és Bugár Cintia vette ki a részét, előbbi 8, utóbbi 9 találatig jutott, de az egész csapat kiválóan teljesített.
A sárga-kékek az eddigi három hazai meccsüket megnyerték, de korábban kétszer sikertelenek voltak idegenben, így most először hoztak pontokat vendégként. Mindez azt jelenti, hogy a még nem teljes táblázaton feljöttek a harmadik helyre az Inter és Partizánske mögé, s a lányonak több mint egy hetük lesz felkészülni éppen az utóbbi csapat elleni, november 5-én sorra kerülő rangadóra. Ha a sérülésekkel is tűzdelt dunaszerdahelyieknek sikerül ismét nyerniük odahaza, akkor a dobogó körüli helyeken maradhatnak.
ŠKP Bratislava - Dunaszerdahely 22-34 (13-17)
Ezt már olvasta?
Gólgazdag mérkőzések a 2. Csallóközi kézilabda kupán
Öt csapat közreműködésével zajlott a „2. Csallóközi...
Összes mérkőzését hozta a győztes tornán a HC DAC U15-ös csapata
Az elmúlt hétvégén Stomfán (Stupava) minitornán vett...