Back to top

Plavčan hivatalosan is bejelentette a lemondását

Publikálva: 2017, augusztus 18 - 11:03
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) által delegált oktatásügyi miniszter befejezi ténykedését a tárca élén – jelentette be szerdán Robert Fico kormányfő, a kabinet ülése közben tett nyilatkozatában.

Mint fogalmazott, felkérte az SNS elnökét Andrej Dankót, hogy a lehető legrövidebb időn belül tegyen javaslatot az új oktatásügyi miniszter személyére.

„Becsapott engem" ez volt Danko közvetlen reakciója, miután éppen egy interjú közben, a televízión keresztül szembesült Robert Fico bejelentésével. „Bezárult a csapda, melyet olyan hosszan készített elő" – tört elő spontán módon belőle.

Az oktatásügyi miniszter csütörtökön délelőtt 10 órakor benyújtja lemondását – jelentette be siratóasszonyokat megszégyenítő hosszú bevezetője után, mellyel a Smerrel folytatott harc elvesztését próbálta elkendőzni.

„Plavčan oktatásügyi miniszter urat megkértem, hogy kommunikálja le ezt az eseményt a nyilvánossággal, olyan emberként, aki egész életét az oktatásügynek szentelte" – nyilatkozta Danko, hozzátéve, hogy Plavčan professzor úr nem érdemli meg ezt a csúnya bánásmódot.

Peter Plavčan csütörtök délelőtt 10.00 óra után jelent meg az újságírók előtt, hogy hivatalosan közölje távozását az oktatásügyi tárca éléről. Rövid beszédében kiemelte a tárca élén elért sikereit, elsősorban a pedagógusok béremelést könyvelte el saját érdemeként.

„Ez a munka kiváló lehetőség volt, valamit jobbá tenni az oktatásügyben ... most azonban azt tartom a legfontosabbnak, hogy megóvjam a családom és a pártot – amely engem delegált – a támadásoktól" – közölte. Miután megköszönte az SNS elnökének segítségét, kollégái és a pedagógusközösség munkáját, angolosan távozott, válaszra sem méltatva a jelenlévő újságírókat.

Danko feláldozta az egyik gyalogját, hogy megtartsa pozícióját a koalíción belül. Bizonyára megértette, hogy minden más lehetőség, mint például az előrehozott választások, semmi jóval nem kecsegtetnek a pártja részére. Persze, ezt a sakkmecset a kormányfő már fejben jó előre lejátszotta.

Forrás: gazdasag.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: gazdaság, ekonomika
Cookies