Az első forduló november 19-én zajlott, ahol a diákjainknak online teszt keretén belül pénzügyi és számviteli tudásukról kellett számot adniuk. Az idei vetélkedőre közel 300 középiskolás diák jelentkezett Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről, Kárpátaljáról és Magyarországról. A december 13-án megrendezett döntőbe a legjobb 15 diák jutott be, melyet Kolozsváron tartottak. A döntőn diákjainknak két óra alatt elméleti tesztkérdésekre kellett válaszolniuk, majd ezt követték a számításos feladatok. A délután folyamán egy esettanulmányban mutathatták meg kreativitásukat és felkészültségüket. Az esettanulmány megoldását egy öttagú zsűri előtt kellett bemutatniuk, melynek tagjai a szervezők képviselői, a kolozsvári felsőoktatási intézmények oktatói, valamint a támogató vállalatok képviselői voltak.
Bereznai István a vetélkedőn az előkelő 4. helyen végzett, mindemellett elnyerte a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem különdíját is, melyet az esettanulmány legátfogóbb megoldásáért kapta, és ő lett a legjobban előadó versenyző is.
A diákok értékes jutalmakban részesültek, mint például: VIBE fesztivál belépő, könyvcsomag, powerbank és továbbtanulási kézikönyv.
Gratulálunk a kiváló teljesítményhez és helytálláshoz!
Bordás Sándor, közgazdász, felkészítő tanár
Németh Péter, közgazdász, felkészítő tanár
Ezt már olvasta?
A bársonyos forradalomra emlékezés jegyében kezdődött az idei Vámbéry Hét
Nyolc éves múltra tekint vissza a Vámbéry Ármin...
Mystery Skype – egy jópofa játékra hívják a dunaszerdahelyi iskolák osztályait a győriek
Az idei tanévben Győr újra elindítja a „Találd ki, hol...