Back to top

Pénteken nyit az új dunaszerdahelyi edzőterem

Publikálva: 2018, május 29 - 06:11
A Kisudvarnoki úton, a gokart pályával szemben egy vadonatúj épületben kapott helyet a városunk legújabb edzőterme, amely abból a célból épült, hogy a CrossFit és a küzdősportok szerelmesei méltó környezetben edzhessenek.

A gyerekektől egészen az idősebb korosztályig lehetőséget kínálnak a MaxerGym-ben, amely két részre osztható: egy 500 négyzetméternél is nagyobb CrossFit terem (erőedzésekre, kitartásra), a kisebb, 300 négyzetméteres terem pedig a küzdősportoknak szolgál.

A CrossFit egyébként a gimnasztika, súlyemelés és funkcionális edzés keveréke, de a teremben három professzionális futógép, evezőgép és teremkerékpár (AIR-bike) is várja az érdeklődőket. A másik terem 70 százalékán birkózószőnyeg található, a maradék részt tatami borítja és van egy a nemzetközi szabályoknak megfelelő oktagon is, amelyhez hasonló nagyon kevés helyen van Szlovákiában.

A CrossFit teremben a klasszikus súlyzós edzéssel szemben még hatékonyabban tudjuk a gyakorlatokkal fejleszteni az állóképességet vagy éppen a fizikai felkészültséget, amely a mindennapok szempontjából nagyon hasznos.

A MaxerGym-be betérők minden esetben profi szolgáltatásban részesülnek, ami nem csak a kiszolgálást illeti, hanem az edzői munkát is. A szakmai csapatot tapasztalt sportolók és edzők alkotják, a küzdősportok területén Boráros Gábor neve feltehetően mindenki számára biztosíték a megfelelő fejlődésre, de ha valaki csak egyedül szeretne edzeni, akkor is számíthat a csapat segítségére, bármilyen kérdése lenne.

Ami az edzőterem nyitvatartását illeti, reggel hatkor nyitnak és egészen a késő esti órákig várják az edzeni vágyókat. A küzdősportok belépődíja 8 euró, ami már tartalmazza az edzői felügyeletet, valamint a Crossfit terem használatát. A CrossFit edzések pedig 5 eurós belépővel érhetők el, a klasszikus belépő pedig 3,20 euró. Természetesen kedvezmények várnak a havi bérlet kiváltóira. Minden hónapban kezdő tanfolyamok is indulnak, havi nyolc órában. Tehát mindenkinek lesz esélye elsajátítani a hatékony edzésformát akár az alapjaitól is.

(PR)
Fotó: Štefan Drgon 

Ezt már olvasta?

Cookies