
Az esten köszöntőt mond Hájos Zoltán polgármester, illetve fellép Kollár Katalin, Mikulášeková Adriana és Bíró Emese, a Kodály Zoltán Alapiskola tanulója (felkészítő tanára Simon Anikó).
A városvédő egylet alapította díjjal azokat a személyiségeket ismerik el, tüntetik ki, akik Dunaszerdahely város egyházi, kulturális és társadalmi életében elévülhetetlen munkásságot fejtenek, fejtettek ki, illetve életpéldájukkal magyar közösségünk meghatározó alakjai.
A Szent György-díjat korábban Zsidó János, városunk egykori esperesplébánosa, Dunaszerdahely város díszpolgára, Cséfalvay Erzsébet egykori városi képviselő, Soós Lajos, az 1960–70-es évek dunaszerdahelyi színjátszásának egyik legendás alakja, id. Görözdi Miklós néhai dunaszerdahelyi református lelkész (posztumusz), a városunk hírnevét öregbítő Szent György Kórus, Marczell Béla néprajzi gyűjtő, muzeológus (posztumusz) és Nagy Frigyes egykori alpolgármester, a Szent György Lovagrend Szlovákiai Nagypriorátusának elöljárója kapta meg.
Ezt már olvasta?
Nagyszombat megye két pályázati felhívást is indított. Az önkormányzatok és szervezetek tevékenységeinek támogatására 600 ezer eurót különített el
Az önkormányzatok és a civil szervezetek tevékenységeinek...
Még mindig jegesedéssel kell számolnunk
Az esetleges jegesedés miatt kedd délutántól szerda délig...