Nagyszombat-DAC mérkőzés játékvezetőjének elkövetett nagy hibáját Marián Ružbarský, a SZLSZ Játékvezetői Szövetségének (SZLSZ JB) elnöke is elismerte a Šport napilap mai kiadásában. A SZLSZ JB tegnap tárgyalta a panaszt, melyet klubunk 2016. július 26-án emelt, de ugyanúgy megtárgyalták a rózsahegyiek panaszát is, akiknek nem tetszettek Marhefka játékvezető egyes ítéletei a 3. fordulóbeli mérkőzésükön (szintén a nagyszombati Spartak ellen…). „A dunaszerdahelyiek panasza hét pontból állt. Részben megalapozottnak tekintjük ezt, hiszen négy esetben igaza volt a DAC-nak, de a maradék három esetben a bizottság más véleményen volt. El kell viszont ismernem, hogy a panasz legfontosabb pontjában, az ominózus tizenegyes megítélésében igaza volt a dunaszerdahelyieknek, amelyet nem szabadott volna megítélni. Másrészt viszont a játékvezető három alkalommal a DAC javára is tévedett. Ebből arra következtetünk, hogy Pavlík játékvezető részéről nem beszélhetünk részrehajló bíráskodásról. A helytelenül megítélt büntetővel viszont egy súlyos hibát követett el, ezzel pedig nagyban befolyásolta a mérkőzés kimenetelét és végeredményét,” idézi a Šport napilap Marián Ružbarskýt, a Játékvezetői Bizottság elnökét.
Ezt már olvasta?
![Milan Dimun: Bízom benne, hogy kellőképpen felkészültek vagyunk](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/3/10915_dimun.jpg?itok=4JkkuljW)
Milan Dimun: Bízom benne, hogy kellőképpen felkészültek vagyunk
„Nehéz volt a felkészülés, de teljesítette a célját, az...