Back to top

Pape Sarr: Ákos kérésére találtam be

Publikálva: 2016, március 3 - 21:02
Az első két tavaszi fordulóban két gólt lőttünk, mindkettőt a DAC szenegáli idegenlégiósa, Pape Macou Sarr szerezte.
Pape Sarr: Ákos kérésére találtam be

A Dunajská Lužná (Dénesdtorcsmisérd) elleni bajnoki főpróbát is beleszámítva együttesünk utolsó három gólját ugyanaz a játékos jegyzi - Pape Macou Sarr. A Miava elleni mérkőzésen szerzett találata csak egy pontot ért, a Dénesdtorcsmisérd és a tegnapi, Szakolca elleni viszont csapatunk minimális különbségű győzelmét jelentette. Neki is köszönhetően vagyunk immár öt meccs óta veretlenek, ami 2010 őszétől a leghosszabb pozitív sorozatunk a legfelső osztályban. „Még sohasem találtam be három egymást követő összecsapáson,” mondja a 23 éves középpályás. „Viszont abszolút nem az a fontos, ki szerzi a gólt, hanem a csapat győzelme. Mindegy, hogy én, vagy valamelyik csapattársam eredményes, az a fő, hogy a mérkőzés után a mi győzelmünk világítson az eredményjelző táblán.”

Az idei tavaszi szezont pont ugyanúgy kezdtük, mint a tavalyit - két hazai mérkőzésen négy pontot szereztünk, és az eredmények is ugyanazok voltak: 1:1 és 1:0. Egyébként a tavalyi harmadik tavaszi összecsapásunk az emlékezetes idegenbeli Slovan-verés volt… A szenegáli idegenlégiós nem elégedetlen a négy szerzett ponttal. „Több is lehetett volna, de azt is tudatosítani kell, hogy több kulcsjátékosunk nélkül léptünk pályára. Az ő segítségükkel talán többet is elérhettünk volna. Fontos viszont, hogy mindkét találkozón pontot, pontokat szereztünk.”

 A harmadik legnagyobb szenegáli városból, Thiésből származó játékos három különböző módon érte el a már említett három gólját - a bajnokság előtti főpróbán fejjel volt eredményes, a miavaiak hálóját ballal vette be, a szakolcaiaknak pedig a gyengébbik lábával, jobbal köszönt be. „A Miava elleni összecsapáson Marin Ljubicic ment a lepattanó után, majd visszalőtte a kapu elé, ahol érkeztem, és nem volt gond az üres kapuba találnom. Tegnap sikerült labdát szereznem a középpályán, Polievkához passzoltam, majd követtem az akciót. A Robotól visszakapott labdát a gyengébbik lábammal találtam el. Ez volt pályafutásom második jobb lábbal szerzett gólja, az elsőt még ősszel, a Nagymihály otthonában lőttem.”

A Miava ellen szerzett gólját bátyjának és édesanyjának ajánlotta. A szakolcaiak ellen lőtt gólja után a kispadhoz rohant. „Ákoshoz (Szarka) futottam oda, mert hiányzik nekünk a pályán, és ráadásul azt mondta a meccs előtt, hogy lőjek gólt, majd ajánljam neki. Amikor betaláltam, automatikusan eszembe jutottak a szavai,” teszi hozzá Pape Sarr, aki már nagyon várja a következő, Rózsahegy elleni szombati bajnokit. Egy héten belül a harmadik hazai mérkőzésünk lesz. „Jó meccsre számítok, számunkra jó eredménnyel. A saját szurkolóink előtt játszunk, tehát győzni szeretnénk. Örülnék, ha a győzelmünkhöz góllal vagy gólpasszal járulhatnék hozzá, de még fontosabb, hogy a csapat nyerjen. Ha meglesz a három pont, akkor maximálisan elégedett leszek.”

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Pape Macou Sarr