
Ahogy dr. Hájos Zoltán, a város polgármestere kihangsúlyozta, a változtatás okai elsősorban a közpénzek felhasználásának nagyobb átláthatósága, valamint a képviselők részéről már korábban is igényelt keretösszeg szavatolása.
A Városi Hivatal egy tucatnyi település támogatási rendszerének megvizsgálása után készítette az általános érvényű rendelet javaslatát, amelynek egyik legfontosabb eleme, hogy a XXI. század követelményeinek megfelelően mind a pályázatok benyújtása, mind pedig azok kiértékelése egy elektronikus rendszer segítségével történne.
Az újonnan kialakítandó rendszerben a kulturális, sport-, oktatási, ifjúsági és szociális célokra szánt támogatásra a város minden évben elkülönítené a természetes személyek adójából befolyt összeg 2,5%-át. Ennek odaítéléséről és felhasználásáról az eddigi gyakorlattól eltérően nem csupán a három illetékes szakbizottság zárt ülésén döntenének, hanem a képviselő-testület minden egyes tagja nyilvános véleményt formálhatna. A döntéshozatalban az előző évekhez hasonlóan továbbra is részt vennének az érintett szakbizottságok nem képviselő szakértői, ami hozzájárul a pályázat elbírálásának objektivitásához.
Mivel a jövőben nem lenne korlátozva az igényelhető támogatási összeg nagysága, illetve nem tagolódna külön csomagokra a jóváhagyott keret, minden kérelmező legfeljebb 2 pályázatot nyújthatna be a valós kiadásainak 90%-ára. Ez rugalmasabbá tehetné a pályázatok értékelését.
Ezt már olvasta?
Nagyszombat megye ismét segítséget nyújt a támogatást igénylők számára
A Nagyszombat Megye Fejlesztési Alapjából támogatást...
Legyünk mi is bátrak, mint a márciusi ifjak voltak 1848-ban
Rég nem látott tömeg gyűlt össze az 1848/49-es magyar...