A szakmai rendezvény elején Marczell Zoltán, Kisudvarnok polgármestere üdvözölte a jelenlévőket, majd Mátyás Áron, Magyarország pozsonyi nagykövetségének külgazdasági ataséja is köszöntötte a megtelt kultúrház közönségét, amelynek soraiban a régió településeinek polgármesterei, gazdasági szakemberei és cégvezetői foglaltak helyet.
Bödők Károly, a Magyar Nemzeti Kereskedőház dunaszerdahelyi irodájának vezetője az átaluk kínált szolgáltatásokról adott elő, majd Farkas Iván gazdaságpolitikus a felvidéki gazdasági helyzet aktuális kihívásaiba nyújtott betekintést, hangsúly helyezve arra, melyek lehetnek a kilábalás eszközei.
Ezt követően a pályázati források kerültek terítékre, előbb dr. Sóskúti-Varga Gergely a közvetlenül Brüsszelből lehívható támogatásokat vázolta fel, majd a rövid szünet után Lelkes Gábor a magyar-szlovák határon átnyúló támogatási lehetőségeket. A folytatásban pedig a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat is bemutatkozott, ahogy a résztvevő vállalatok is vázolhatták termékkínálatukat. A konferencia vállalatközi egyeztetésekkel zárult.
Ezt már olvasta?

Felújították a művelődési központ kültéri színpadát
Sikeres pályázatnak köszönhetően újult meg a Csaplár...

Szent György-napok: a keddi és a szerdai program
Már ma, a húsvét utáni kedden megkezdődnek a Szent György...