Pači, hogy tetszik eddig Tbiliszi?
„A tegnapi nap egészen jó volt, a háromórás repülőút is gyorsan eltelt. Azt követően volt egy könnyű edzésünk, ma este abszolváljuk a meccselőtti gyakorlást, csütörtökön pedig koncentráltnak és felkészültnek kell lennünk, ha tovább akarunk jutni.”
Ehhez azonban legalább egy gólt kell szereznünk…
„Igen, másrészt viszont nem ronthatunk neki a Tbiliszinek a meccs legelejétől. Ha ugyanis hátrányban kerülünk, akkor nehéz lenne megfordítani az állást. A saját játékunkat kell játszanunk és türelmesnek lenni.”
Az első mérkőzés után többen is elmondták, hogy Európa minden hibát megbüntet, és mindenre duplán oda kell figyelni…
„Ez így igaz. Ha a csapat hibázik, akkor rögtön meg is bűnhődik érte. Fiatal játékosokból álló, tapasztalatlan együttesünk van, és ezért el kell kerülnünk a hibákat.”
A csütörtöki mérkőzés után azt nyilatkozta a vezetőedzőnk, hogy az utolsó húsz percben kiütközött együttesünknél a hiányzó meccsritmus. Hogyan álltok jelenleg fizikailag és fejben?
„Immár öt hete edzünk, elég kemény gyakorlásokat és barátságos találkozókat is abszolváltunk. Én a felkészülés alatt egyetlen meccset sem játszottam végig, tehát az utolsó húsz percre már eléggé elfáradtam. Talán ezért is cserélt le az edző. A csapat jól felkészült az összecsapásra. Meglátjuk, milyen lesz az időjárás – erre szintén alaposan fel kell készülnünk. Tovább akarunk jutni.”
Benne van a gondolataitokban az a tény, hogy a csütörtöki lesz Rossi vezetőedző búcsúja a DAC-tól?
„Nekem személy szerint nincs. Egy éve dolgozunk együtt, és kár, hogy elhagyja a csapatot, de a foci már csak ilyen. Ha fejlődni akar, akkor távoznia kell. Mi, a játékosok összetartunk, jó közösséget alkotunk és meglátjuk, mit hoz az új edző.”
Gondoltok már a Fortuna Liga vasárnapi rajtjára is?
„Én nem, és szerintem a srácok sem. Jelenleg csak az Európa-ligára és a második selejtezőkörbe való bejutásra összpontosítunk.”
Információink szerint nagyjából száz DAC-szurkoló kíséri el a csapatot Tbiliszibe, ami a távolságra nézve hihetetlen dolog. Mit üzennél nekik?
„Remélem, hogy hallani fogjuk őket. Szorítsanak és szurkoljanak nekünk! Bízom benne, hogy az összecsapás után lesz okunk az örömre.”
Forrás: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
Yhoan Andzouana: Intenzitás és hatékonyság
„A csallóközi emberek élete a foci, mindig a maximumot...