Back to top

Pačinda csak hetedik DAC játékos a tízgólos határ felett

Publikálva: 2016, május 19 - 13:46
Erik Pačinda a szakolcaiak ellen a tizedik gólját szerezte a 2015/16-os évadban. 2008 óta ő az első DAC-játékos, akinek egy szezon alatt kétszámjegyű találatot sikerült elérnie. Ráadásul középpályásként érte el ezt a határt, ami sárga-kékben legutóbb 29 éve Rudolf Pavlíknak sikerült.

A Szakolca-DAC mérkőzés 67. percében Erik Pačinda parádésan emelte át Krnáčot, a hazaiak kapusát, megszerezve ezzel tizedik találatát az idényben. Ezzel a góllal egyúttal megelőzte a kilenc találatot jegyző Szarka Ákost, így már egymaga áll a DAC házi góllövőlistájának az élén. A 27 éves szélsőnk pályafutása leggólgazdagabb évadját futja. Az eddigi legsikeresebb idényét - melyet két évvel ezelőtt, még kassai színekben teljesített, amikor is a 2013/14-es szezon során nyolc gólt lőtt - immár két találattal múlta felül, és a pénteki, Rózsahegy elleni összecsapáson még van lehetősége betalálni.

Csapatunk színeiben legutóbb Leo Kweuke jutott el kétszámjegyű találatig, aki 2008 őszén 16 mérkőzésen 11 gólt szerzett. Pačinda csak a hetedik olyan DAC-futballista, akinek ez sikerült, ráadásul Rudolf Pavlík után csak a második, aki középpályásként érte el a tízgólos határt. Pavlík az 1986/87-es évadban 11 találattal zárt.

„Kellemes érzés. Nem igazán követtem a statisztikákat, de örömmel tölt el, hogy nem egész egy éve vagyok itt, és máris a csapat legeredményesebb játékosa lettem. Ez fontos a számomra, és továbbra is keményen dolgozom magamon. Sosem volt még ilyen gólgazdag szezonom. A Franciaországba való távozásom előtt volt egy nyolcgólos idényem, és tavaly még kassai színekben négyszer voltam eredményes,” mondja a Kassáról származó játékos, aki tavaly nyáron érkezett a DAC-hoz. A csapat céljait viszont az egyéni statisztikák elé helyezi. „Természetesen a DAC az elsődleges, de csapatszinten sajnos nem voltunk olyan sikeresek. Megvolt a kitűzött célunk, amelyet nem sikerült teljesítenünk. Bízom benne, hogy pénteken győzünk, és legalább a hatodik hely meglesz. Akár az én gólomnak köszönhetően? Természetesen örülnék neki, ha a mérkőzés után két egyes állna a nevem mellett.” Vagy esetleg egyes és kettes…

A DAC élvonalbeli játékosai, akik elérték a tízgólos határt egy szezonban:

1986/87

30

Rudolf Pavlík

11

1988/89

30

Tibor Mičinec

12

1990/91

30

Pavol Diňa

10

1992/93

30

Pavol Diňa

13

1993/94

32

Pavol Diňa

19

   

Mikuláš Radványi

14

   

Jozef Ürge

10

2008/09

33

Leo Kweuke

11

2015/16

32

Erik Pačinda

10

 

A DAC házi gólkirályai az élvonalban:

 

1985/86

30

Majoros György

7

1986/87

30

Rudolf Pavlík

11

1987/88

30

Tibor Mičinec

9

1988/89

30

Tibor Mičinec

12

1989/90

30

Radko Király

7

1990/91

30

Pavol Diňa

10

1991/92

30

Štefan Maixner

9

1992/93

30

Pavol Diňa

13

1993/94

32

Pavol Diňa

19

1994/95

32

Vladimír Weiss

4

   

Kianek Zsolt

4

   

Zsákovics Tibor

4

   

Bari Jenő

4

   

Jozef Ürge

4

1995/96

32

Bari Jenő

8

   

Milan Rimanovský

8

1996/97

30

Milan Rimanovský

9

1997/98

30

Jaroslav Mašek

4

1999/00

30

Simon Gyula

6

   

Radványi Miklós

6

2008/09

33

Leo Kweuke

11

2009/10

33

Samuel Koejoe

7

2010/11

33

Harsányi Zoltán

4

2011/12

33

Dzon Delarge

8

2013/14

33

Szarka Ákos

4

2014/15

33

Szarka Ákos

5

2015/16

32

Erik Pačinda

10

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies