Back to top

Ötvenedszer a Slovan ellen

Publikálva: 2017, április 7 - 20:33
Jubileumi ötvenedik alkalommal mérkőzünk a Slovannal, először az új DAC Arénában. A belépőjegyek már egy hónapja elkeltek, holnap megszületik a Fortuna Liga tavaszi nézőcsúcsa. A DAC-Slovan összecsapás szombaton 15.30 órakor kezdődik.

Legutóbb március 19-én játszott bajnoki mérkőzést a DAC, a bajnokság tavaszi szezonjának eddigi legmagasabb nézőszámát hozó találkozón (6008 néző) 0:0-s döntetlent ért el a nagyszombati Spartak ellen. E rangadót a válogatott mérkőzések miatti szünet követte, mely alatt csapatunk részt vett a zalaegerszegi ZTE Aréna megnyitásának alkalmából rendezett tornán. Egy hete szintén pihenhettünk, hiszen a Fortuna Liga 25. fordulójában a bajnokságból télen kilépett miavai gárdát fogadtuk volna.

Három hét után nyílnak meg tehát ismét stadionunk kapui, amikor is a kerületi rangadó után újabb presztízsmeccs vár együttesünkre. A rekordbajnok és a táblázat jelenlegi második helyén álló Slovan egy év és hat nap után látogat ismét Dunaszerdahelyre - tavaly áprilisban két vitatható büntetővel sikerült győztesen távozniuk az otthonunkból.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése a Fortuna Ligában: 

2015.08.02. – DAC-Slovan 1:1 (gólszerzők: Kwin - Priskin)

2015.10.24. – Slovan-DAC 1:0 (gólszerző: Zreľák)

2016.04.02. – DAC-Slovan 0:2 (gólszerzők: Savičević 11m, Milinković 11m)

2016.08.06. - SlovanDAC 3:2 (gólszerzők: Schet 2, Soumah - Štepanovský, Šabala)

2016.11.06. - Slovan-DAC 1:0 (gólszerző: Priskin)

A Hónap mérkőzése

A Ligás Klubok Uniója a „Hónap mérkőzésének” nevezte a holnapi derbit. Az új DAC Arénában először fogadjuk a Slovan csapatát, a rangadóra már egy hónapja elfogytak a jegyek. A stadionba csak az érvényes belépővel és bérlettel rendelkezők léphetnek be. A biztonsági előírásokról itt írtunk.

Kilenc vs. hét

A tavasz kezdete előtt a Slovan 12 pontos hátrányban volt a listavezető Zsolna, és 2 ponttal az őszi ezüstérmes Zólyombrézó mögött. Hat tavaszi forduló után a második helyen állnak az „égszínkékek”, a zsolnaiak 7 ponttal előzik meg őket, viszont a harmadik helyezett vasgyáriak immár tizenegy pontnyira vannak lemaradva. Vukomanović edző csapata öt győzelemmel és egy döntetlennel a tavasz legsikeresebb együttese. Csak az aranyosmarótiak elleni, váratlan hazai döntetlen alkalmával veszítettek pontokat. A Slovnaft Cupban is sikeresen menetelnek: a Nagymihály elleni elődöntő keddi első párharcán 2:1-re diadalmaskodtak idegenben, így csak egy kis lépés választja el őket a poprádi döntőbe való bejutástól.

A holnapi párharcra mindkét együttes pozitív sorozattal készül, melyek a bajnokság jelenlegi leghosszabb veretlenségi szériái. A DAC immár kilenc forduló óta nem talált legyőzőre, míg a Slovan hét forduló óta veretlen. Együttesünk legutóbb épp a pozsonyiaktól kapott ki: november 6-án 0:1-re a Disznólegelőn. Az volt László Csaba vezetőedző harmadik mérkőzése együttesünk kispadján, onnantól kezdve 4-5-0 a csapat mérlege az erdélyi mester irányítása alatt. Bár igaz, hogy a kilenc mérkőzésből hétszer is otthon léptünk pályára (4-3-0), míg a fennmaradó két döntetlen Szenicén és Zólyombrézón született.

Történelem

Szombaton a Slovan elleni jubileumi ötvenedik rangadó kerül megrendezésre, 26. alkalommal szerepelünk pályaválasztóként. Eddig mindössze nyolc alkalommal sikerült legyőznünk az „égszínkékeket” (hatszor odahaza, kétszer idegenben); legutóbb 2015 márciusában Pozsonyban (1:0, gólszerző: Štepanovský). A legutóbbi hazai győzelmünket már majdnem hat éve arattuk: 2011 szeptemberében Čorić találatával 1:0-s sikert arattunk. A két gárda először 1988 októberében találkozott az élvonalban, amikor is a Téglamezőn gólnélküli döntetlen került a jegyzőkönyvekbe. Az egymás elleni mérkőzések első találatai 1989-ben születtek meg, a DAC 5:2-es győzelme alkalmával; akkor elsőként - rögtön az összecsapás első percében - az a Petr Kašpar talált be a vendégek hálójába, aki ma a Slovan alelnöke.

Táblázatok:

Teljes:

2. Slovan 23 15-3-5 42:25, 48 pont

7. DAC 22 5-10-7 27:27, 25 pont

Hazai pálya:

2. Slovan 13 10-2-1 26:13, 32 pont

7. DAC 11 4-5-2 15:13, 17 pont

Idegenben:

4. Slovan 10 5-1-4 16:12, 16 pont

8. DAC 11 1-5-5 12:14, 8 pont

Tavasz:

1. Slovan 6 5-1-0 14:7, 16 pont

6. DAC 5 1-4-0 8:3, 7 pont

Élvonalbeli mérleg:

DAC: 22. idény, 681 mérkőzés: 216-169-296, gólarány 766:999

Slovan: 70. idény, 2010 mérkőzés: 972-473-565, gólarány 3448:2348

(a Myjava elleni eredmények nélkül:

DAC: 22. idény, 679 mérkőzés: 215-169-295, gólarány 764:997

Slovan: 70. idény, 2010 mérkőzés: 972-472-564, gólarány 3446:2345)

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):

Teljes: 49  8-11-30, gólarány 41:93

Stadionunkban: 25  6-8-11, 25:38

A Fortuna Liga 26. fordulójának műsora:

Péntek, 2017. április 7., 17.00: Prešov-Senica

Szombat, 2017. április 8., 15.30: DAC-Slovan, 17.00: Zlaté Moravce-Michalovce

Vasárnap, 2017. április 9., 15.20: Trnava-Žilina, 17.30: Trenčín-Podbrezová

A DAC-Slovan bajnoki mérkőzés holnap 15.30-kor kezdődik, játékvezetők P. Hrčka - Benko, Ádám.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies