Back to top

Ötvenedszer a MOL Arénában

Publikálva: 2019, április 3 - 11:47
A Zsolna elleni összecsapás lesz a DAC 50. mérkőzése az új dunaszerdahelyi stadionban.
Ötvenedszer a MOL Arénában

2019. május 19-én lesz két és fél éve annak, hogy az első emlékezetes, Trencsén elleni mérkőzésünket (2:0) játszottuk az újjáépített dunaszerdahelyi stadionban. A MOL Aréna – az első hónapokban DAC Aréna néven – azóta színtere volt több emlékezetes összecsapásnak, gólnak, győzelemnek és örömteli pillanatnak.

A szombati, Zsolna elleni mérkőzés lesz csapatunk számára a jubileumi 50. ezen az ikonikus helyszínen, Csallóköz szívében. Ezidáig 39 bajnoki és 6 felkészülési mérkőzést játszottunk, valamint 2Slovnaft Cup és 2 Európa Liga találkozót.

Győzelmet 26 alkalommal ünnepelhettünk, 16-szor döntetleneztünk és 7-szer veszítettünk. Összesen 113 gól esett (mérkőzésenkénti átlag: 2,31) – 72-szer mi örülhettünk a gólnak, 41-szer pedig ellenfelünk.

Ennek a 49 találkozónak az össznézőszáma 309 406, mérkőzésent tehát 6314 néző.

A DAC eddigi összes MOL Arénában játszott mérkőzésének áttekintése:

1.

FL

2016/17

19.11.2016

DAC-Trenčín

2:0 (0:0)

6088

2.

FL

2016/17

26.11.2016

DAC-Michalovce

2:1 (1:1)

4630

3.

SC

2016/17

30.11.2016

DAC-Trnava

1:0 (0:0)

3637

4.

FL

2016/17

10.12.2016

DAC-Zlaté Moravce

1:0 (1:0)

3777

5.

E

2016/17

11.2.2017

DAC-Zlín

0:0

1500

6.

FL

2016/17

25.2.2017

DAC-Prešov

5:0 (1:0)

4532

7.

FL

2016/17

4.3.2017

DAC-Ružomberok

1:1 (1:1)

5045

8.

SC

2016/17

7.3.2017

DAC-Poprad

0:1 (0:1)

3231

9.

FL

2016/17

11.3.2017

DAC-Žilina

2:2 (1:2)

5152

10.

FL

2016/17

19.3.2017

DAC-Trnava

0:0

6008

11.

FL

2016/17

8.4.2017

DAC-Slovan

1:0 (1:0)

7139

12.

FL

2016/17

22.4.2017

Michalovce-DAC

1:2 (1:0)

4288

13.

FL

2016/17

27.4.2017

DAC-Senica

1:0 (0:0)

4498

14.

FL

2016/17

14.5.2017

DAC-Podbrezová

2:2 (1:1)

7139

15.

E

2017/18

15.7.2017

DAC-Zlín

0:0

2000

16.

FL

2017/18

22.7.2017

DAC-Podbrezová

1:0 (1:0)

4998

17.

FL

2017/18

6.8.2017

DAC-Ružomberok

1:1 (1:0)

6164

18.

FL

2017/18

20.8.2017

DAC-Žilina

4:2 (1:0)

7139

19.

FL

2017/18

9.9.2017

DAC-Prešov

0:0

6788

20.

FL

2017/18

20.9.2017

DAC-Senica

1:0 (0:0)

4598

21.

E

2017/18

7.10.2017

DAC-Videoton

2:1 (1:0)

2000

22.

FL

2017/18

21.10.2017

DAC-Trenčín

1:2 (1:1)

6616

23.

FL

2017/18

3.11.2017

DAC-Slovan

2:1 (0:1)

10226

24.

FL

2017/18

26.11.2017

DAC-Nitra

0:0

8727

25.

FL

2017/18

9.12.2017

DAC-Zlaté Moravce

3:3 (2:0)

4385

26.

E

2017/18

10.2.2018

DAC-Zalaegerszeg

1:0 (0:0)

1100

27.

FL

2017/18

24.2.2018

DAC-Michalovce

2:0 (0:0)

4946

28.

FL

2017/18

3.3.2018

DAC-Trnava

0:0

6709

29.

FL

2017/18

10.3.2018

DAC-Ružomberok

3:0 (1:0)

5111

30.

FL

2017/18

1.4.2018

DAC-Trnava

1:0 (0:0)

7236

31.

FL

2017/18

14.4.2018

DAC-Žilina

3:1 (2:0)

7925

32.

FL

2017/18

28.4.2018

DAC-Trenčín

0:3 (0:2)

8886

33.

FL

2017/18

12.5.2018

DAC-Slovan

0:1 (0:1)

10226

34.

E

2018/19

30.6.2018

DAC-Ferencváros

1:0 (0:0)

8400

35.

EL

2018/19

12.7.2018

DAC-Dinamo Tbilisi

1:1 (1:1)

8759

36.

EL

2018/19

26.7.2018

DAC-Dinamo Minsk

1:3 (1:1)

9227

37.

FL

2018/19

29.7.2018

DAC-Michalovce

4:1 (3:0)

6118

38.

FL

2018/19

11.8.2018

DAC-Ružomberok

2:2 (1:1)

7043

39.

FL

2018/19

25.8.2018

DAC-Žilina

0:0

7463

40.

FL

2018/19

1.9.2018

DAC-Sereď

5:0 (3:0)

6813

41.

FL

2018/19

23.9.2018

DAC-Trnava

3:2 (1:1)

9358

42.

FL

2018/19

6.10.2018

DAC-Zlaté Moravce

3:1 (2:1)

7089

43.

FL

2018/19

20.10.2018

DAC-Podbrezová

3:2 (1:2)

7515

44.

FL

2018/19

3.11.2018

DAC-Nitra

1:0 (1:0)

8474

45.

E

2018/19

16.11.2018

DAC-Sepsi OSK

2:3 (1:1)

5674

46.

FL

2018/19

24.11.2018

DAC-Trenčín

0:0

7777

47.

FL

2018/19

16.2.2019

DAC-Slovan

0:1 (0:0)

12135

48.

FL

2018/19

2.3.2019

DAC-Senica

1:0 (0:0)

7395

49.

FL

2018/19

17.3.2019

DAC-Ružomberok

1:1 (0:1)

7722

(magyarázat: sorrend; mérkőzés típusa - FL = Fortuna Liga, SC = Slovnaft Cup, E = előkészületi, EL = Európa Liga; szezon; dátum; mérkőzés; eredmény, nézőszám)

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, MOL Aréna
Cookies