
Február 7-én egy férfi érkezett be a városi rendőrségre, akit családi veszekedés során az otthonában késsel combon szúrtak, és kérte, hogy rendőreink segítsenek rajta. Az erős vérzést a kollégáknak sikerült elállítaniuk a mentők kiérkezéséig, megmentve így a sérült életét.
Szemeteléssel kapcsolatos szabálysértést is felderítettünk, utóbb két esetben is. Mindkét alkalommal lakossági bejelentésnek jártunk utána: a kommunális hulladékra kitett kukákba építkezési törmeléket, hulladékot szórtak bele az elkövetők, amit tilt a törvény. Mindkét esetben sikerült azonosítani a vétkeseket, az ügyet pedig továbbítottuk a városi hivatalnak, szabálysértés lefolytatására.
Emellett többek között ellenőriztük a taxiszolgálatokat, egy véletlenül bezárt, vesekárosodott személyt is kiszabadítottunk, előállítottuk a közrendet megsértő egyéneket, valamint több helyszínre kellett kivonulnunk, ahol károkozást tártunk fel...
Lakossági kérésre a lakótelepek közötti parkolókat is fokozottabban ellenőrizzük a mostani időszakban, így arra kérünk mindenkit, hogy az autóikban jól látható módon helyezzék el az ott-parkolást engedélyező, a városi hivatal által kiadott igazolásukat.
Amit szeretnénk, ha minden dunaszerdahelyi polgár tudna, hogy a városi rendőrség minden egyes esetben csakis a vonatkozó törvények, valamint az azokat kiegészítő városi rendeletek alapján jár el – legyen szó szabálytalan parkolásról, egyéb szabálysértésről vagy bármilyen más bennünket érintő eseményről.
Ezt már olvasta?
Rácz József vehette át a 770-es jubileumi gálán a Dunaszerdahely Város Vállalkozója elismerést
A város 770 éves jubileumát ünneplő, november 29-én...
Letették az új dunaszerdahelyi Szent István-templom alapkövét – Történelmi pillanat a MOL Aréna mellett
2025. november 29-én ünnepélyes, méltóságteljes...
