Back to top

Ötödször a dobogón

Publikálva: 2020, július 14 - 13:42
A 2019/20-as szezonban az élvonalbeli történelme negyedik bronzérmes és az ötödik dobogós helyezését érte el a DAC.
Ötödször a dobogón

A 2019/20-as szezon rájátszása már a múlté, a Fortuna Liga hét csapata megkezdhette a nyaralást. Ezen a héten azonban a fennmaradó öt résztvevő küzdelme tovább folytatódik.

Az európai kupaporondra szóló negyedik helyért a 4-7. helyezett együttesek csapnak össze egy play-off keretében. Kedden az elődöntőben a Nagyszombat (4.) a Trencsénnel (7.), míg a Rózsahegy (5.) a Nagymihállyal (6.) mérkőzik, a győztesek a pénteki döntőben találkoznak.

Szintén kedden és pénteken kerül sor a Fortuna Liga utolsó helyezettjének, a Nyitrának és a II. liga győztesének, a Máriatölgyesnek a párharcára, amely az élvonal 12. csapatának a kilétéről hivatott dönteni.

A DAC egy ponttal lemaradva a tabella 3. helyén fejezte be az idényt, így megszerezte történelme ötödik dobogós helyezését a legjobbak között. A gyűjteményünkben négy bronz- és egy ezüstérem található. Ezt megelőzően az 1987/88-as, az 1993/94-es és a 2017/18-as évadban futottunk be harmadikként, az ezüstérmünk pedig a tavalyi szezonból való.

Ismét sikerült tehát klubtörténelmet írnunk azzal, hogy sorozatban harmadszor végeztünk a dobogón, ami egyúttal azt is jelenti, hogy immár egymás után harmadszor jutottunk ki az európai kupaszíntérre.

A DAC végső helyezéseinek az áttekintése az eddigi 25 élvonalbeli idényben:
2. hely: 2018/19
3. hely: 1987/88, 1993/94, 2017/18, 2019/20
4. hely: 1986/87, 1990/91, 1992/93, 1994/95
6. hely: 1988/89
7. hely: 2015/16, 2016/17
8. hely: 2014/15
9. hely: 1991/92, 2008/09, 2010/11
10. hely: 1995/96, 2009/10
11. hely: 1985/86, 2013/14
12. hely: 2011/12
14. hely: 1989/90, 1996/97, 1999/2000
16. hely: 1997/98

Az 1985/86-os és az 1992/93-as, majd az 1996/97-es és az 1999/2000-es szezonok között 16 csapatos volt az első liga. A többi első ligás idényünkben 12 résztvevő szerepelt az élvonalban.   

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Fortuna liga
Cookies