Back to top

Öt gól és fergeteges szezonzárás

Publikálva: 2019, május 24 - 22:19
Magabiztos sikerrel és több rekord megdöntésével ért véget a szezon a DAC számára, miközben 5 hazai gólt is láthatott a MOL Aréna lelkes közönsége.
Öt gól és fergeteges szezonzárás

Már a mérkőzést megelőző pillanatok is az ünneplésről szóltak – Martin Jedlička duplázhatott: előbb a Fortuna Liga április Hónap játékosa díjat vehette át, majd pedig szurkolóink által megválasztott év játékosa díjat is. A kezdő sípszó előtti legfontosabb pillanat kétségkívül az ezüstszezon megkoronázása, az ezüstérmek átvétele volt. Játékosaink azonban nem érték be ezzel – a felsőház 5. helyezettje elleni mérkőzésre maximális küzdeni akarással álltak ki.

Keretünkből ezúttal kimaradt Eric Davis és Cesar Blackman, akiket Hyballa vezetőedző hazaengedett Panamába, hiszen jövő héten már válogatott kötelezettségek elé néznek. Mellőznie kellett továbbá Herc és Divković szereplését, akik sérülés miatt nem tudtak részt venni a találkozón. Kezdő tizenegyünk ennek ellenére sem okozott csalódást. Már a mérkőzés első pillanataiban átvettük a kezdeményezést és az irányítást is – ebből is látszott, mennyire fontos volt csapatunk számára, hogy az utolsó szezonbeli mérkőzés győzelemmel záruljon, s igazi örömmámorban búcsúztassuk ezüstszezonunkat. Az első negyedóra több helyzetet is hozott, de a támadások rendre pontatlansággal értek véget. A 13. percben Vida Máté iramodott meg a bal szélen, visszaívelte Kalmárnak középre, aki Čmelíknek passzolta tovább, de a vendégek kapusa könnyedén kaparintotta meg a labdát. Nem sokkal később, a 17. percben Čmelík iramodott meg, magabiztosan tört be a tizenhatosba, ahol azonban a vendégek hátvédje, Martin Kolesár buktatta – a játékvezető büntetőt ítélt, melyet Koštrna finom mozdulattal a kapuba emelt – 1:0. Közel a huszadik perchez tehát megérdemelten vettük át a vezetést, hiszen már az első percektől dominálni tudtunk. Nem kellett sokat várnunk a következő találatig – a 23. percben Ronan precízen betekert szögletét Kone bólintotta a hálóba – 2:0. A vendégek első komolyabb helyzetére a 27. percig kellett várni – Kone azonban jó ütemben tudott menteni Peter Kolesár mellől. A 30. percben Kalmár remek ütemben passzolt Ronannak a jobb szélen, utóbbi éles szögből keresztbe lőtt, s a próbálkozása nem sokkal kerülte el a felső lécet. Pár másodperccel később Koštrna és Vida Kristopher egyérintőztek a tizenhatos sarkáig, Vida lövése azonban elkerülte a kaput. Ez még nem jelentette az első félidő végét, hiszen egy találat még hátra volt. A 40. percben Ronan indult meg a középpályán, majd Koštrnának adta tovább, aki remek ütemben találta meg Taiwot – a vendégek kapusa azonban egy rossz mozdulattal elhúzta Taiwo lábát, a bíró pedig tizenegyest ítélt a javunkra. S ha már kiharcolt a büntetőt, be is lőtte – könnyedén a kapu közepébe lőtt – 3:0. Az első félidő több komolyabb helyzetet már nem hozott.

A második félidőben sem volt hiány helyzetekből – az 50. percben Čmelík húzódott középre, s lőtt fölé. Két perccel később a nagymihályi védelem hibája után Taiwo előbb két védőt, majd a kapust is elfektette, végül pedig bekísérte a labdát, s ezzel megszerezte 4. mai találatunkat. Ezzel beállítottuk korábbi rekordunkat, ami az egy szezonon belül lőtt gólokat illeti. Az 58. percben Ronan szögletéről a lepattanót Vida Kristopher kapásból a kapura bombázta, de sajnos jócskán fölé ment a lövése. Az iram továbbra sem csökkent, s a 60. percben egy hatalmas helyzet maradt ki – Kalmár a jobb szélen iramodott meg, középre tekerte Vida Kristophernek, aki ismét a kapu fölé lőtt. Két perccel később Kalmár próbálta meglepni a vendégek kapusát, amikor szabadrúgását egyenesen kapura küldte, de a nagymihályi hálóőr reflexből hárítani tudott. A 66. percben a vendégek középpályása, Casado próbálta távoli lövésével meglepni Jedličkát, labdája azonban elkerülte a kaput. A 69. percben Kone érkezett középre remek ütemben, s Ronan átatádását a hálóba küldte – 5:0. Történelmi találat volt ez számunkra, hiszen ezzel megdöntöttünk egy újabb rekordot – még soha, egyetlen élvonalbeli idényben sem szereztünk ennyi gólt (63). A 75. percben Ronan próbálkozott egy újabb távoli lövéssel, azonban pontatlan volt, így nem sikerült bevennie a vendégek kapuját. A 79. percben Kalmárt buktatták a tizenhatosban, a játékvezető azonban nem látott szabálytalanságot, így tovább engedte a játékot. A nagymihályiak legnagyobb helyzete a 85. percig váratott magára – ekkor Diarra a kapu közelében jobbról és balról is próbálta kicselezni kapusunkat és védőinket, végül azonban a falba lőtt. Az utolsó néhány perc komolyabb helyzetet már nem hozott.  

Ezt az emlékezetes mérkőzést követően tehát nemcsak az ezüstszezont, hanem rekordszezont és egy rekordgyőzelmet is elkönyvelhettünk. A helyszínen helyet foglaló 10 294 néző – mely újabb rekordszám – állva tapsolta kedvenceit.

Edzői vélemények:

Peter Hyballa (DAC): „Nem szeretnék taktikai elemzésekbe bocsátkozni, de ha röviden össze kell foglalnom a látottakat – az egész mérkőzés során dominálni tudtunk. Éppen ez volt az elképzelés két elveszített mérkőzés után. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek – az újságíróknak, a kedves ellenfeleknek, akikkel a bajnokságban találkoztunk, s tényleg mindenkinek. Remek idényünk fantasztikus csapatszellemünknek köszönhető.”

Anton Šoltis (Nagymihály): „Úgy érzem, nincs nagyon mit értékelni, valahogy a buszban ragadtunk. Sok volt a labdavesztésünk, pontatlanok voltunk, egyszerűen ez nem a mi mérkőzésünk volt. Szeretnék gratulálni az ellenfélnek, megérdemelt sikert arattak.”

FC DAC 1904 DUNAJSKÁ STREDA - MFK ZEMPLÍN NAGYMIHÁLY 5:0 (3:0)

Fortuna Liga, rájátszás, 10. forduló, MOL Aréna, 2019.05.24., 19:00

Gólok: 18. Koštrna (11 m) 1:0, 23. Kone 2:0, 40. Taiwo (11m) 3:0, 52. Taiwo 4:0, 69. Kone 5:0

Játékvezetők: Michlian - Kováč, Jenčura 10 294 néző

Sárga lap: 40. Bieszczad, 79. Špiriak

DAC: Jedlička - Koštrna, Šatka, Kone, M. Vida (87. Šimčák) - Huk - Ronan, Kalmár (87. Nagy) - Čmelík, Taiwo, K. Vida (90+1 Baumgartner)

Nagymihály: Bieszcsad - M. Kolesár,  Špiriak, Grič, Vojtko - Turík - Diarra, Casado, P. Kolesár (46. Regáli), Kountouriotis (80. Mavretić) - Sulley (56. Hovhannisyan)

Statisztika:

Labdabirtoklás: 62% - 38%

Lövés: kapura 7:0, mellé 5:1

Szöglet: 5:4

Les: 1:2

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies