
Mint minden évben, a 2015/2016-os tanévzáró koncertet is felajánlották egy 12 éves beteg kislánynak, a naszvadi Csernyánszky Lilikének, akinek már az iskola második alkalommal próbál segíteni.
Rengeteg műanyag kupak gyűlt össze a második félév során, illetve a nemeslekű diákoknak, tanároknak, cégeknek és embereknek köszönhetően pénzbeli adományokat is gyűjtöttünk.
Jó érzés segiteni. Lilike egyszerűsége, mosolya, kedvessége jó útravaló mindannyiunk számára a nyári szünidőre. Köszönjük, hogy mosolyával megerősít minket.
Köszönet minden jóérzesű embernek, aki bekapcsolódott a gyűjtésbe. A koncerten ismert dalok hangoztak el az iskola diákjai és más iskolák diákjai szereplésével. Köszönet Bartal Dórának, Zsigárdi Zsuzsannának, Fodor Dórának, Plavucha Márknak, Bertók Róbertnek és Nagy Szilárdnak.
A család köszöni az adományokat és várják mindenki segítségét az alábbi számlaszámra: Slovenská sporiteľňa 0212109243/0900.
Ezt már olvasta?
Városunk vezetése köszöntötte a kiemelkedő eredményt elért diákokat
Június 22-én, hétfő kora délután Dunaszerdahely város...
Szárnyakat kaptak Nápoly felett – egy felejthetetlen osztálykirándulás története
A Közös Igazgatású Szakközépiskola, Szabó Gyula 21. –...
