
Iskolánk, a dunaszerdahelyi Informatikai és Szolgáltatóipari Szakközépiskola az idei versenyre két csapattal nevezett be. Az első csapatot Bugán Veronika III.B osztályos fodrásztanuló és Szakács Rebeka III.C osztályos kozmetikus tanuló, a második csapatot Jakus Amarilla III. B osztályos fodrásztanuló és Szabó Barbara II.E osztályos kozmetikus tanuló alkották. A lányok időt és energiát nem sajnálva heteken keresztül lelkesen készültek a versenyre, így a lelkiismeretes felkészülés meghozta a második csapat számára a dicsőséget. Amarilla és Barbara büszkén állhattak a dobogó legfelső fokára az „ indiai mennyasszony“ alkotásukkal, ami országos szinten igazi elismerést jelent a másod- ill. harmadéves diáklányoknak. Elismerés és köszönet minden versenyzőnek és modellnek, valamint Kun Fruzsinának a segítségért, a sok jó tanácsért, és Hajdú Alexandrának a ruhákért, kellékekért, akik nélkül a győzelem nem sikerült volna.
Köszönet az iskola vezetőségének a lehetőségért és a támogatásért, akik nagy hangsúlyt fektetnek a nappali és a felnőtt kozmetikus képzésre egyaránt, így biztosítva a jövő nemzedék kozmetikusainak szakmai sikereit.
Bodó Andrea mesternő
Ezt már olvasta?
Több mint húsz csapatnyi fiatal elsősegélynyújtó mérte össze tudását
Csütörtök délelőtt mintegy száz ifjú elsősegélynyújtóval...
Nagyszombat megye saját költségvetéséből bővíti a középiskolai férőhelyek számát Dunaszerdahelyen
Sajtótájékoztatót tartott június 17-én a Vámbéry Ármin...