Back to top

Önkéntesek segítik a városi rendőrök munkáját

Publikálva: 2020, június 22 - 08:35
Bazsó Beatrice vezetésével kereste meg önkéntesek egy csoportja a Dunaszerdahelyi Városi Hivatalt, jelezve, hogy szívesen segítenék a városi rendőrség befogott kutyákkal kapcsolatos munkáját. Számukra tartottak elméleti képzést június 17-én a városházán.
Önkéntesek segítik a városi rendőrök munkáját

A cél egy olyan többlépcsős program, amely arra irányul, hogy az önkéntes résztvevők a városi rendőrség által befogott kóbor kutyákkal foglalkozzanak. A találkozó első része az elméleti oktatás, iskolázás volt, ezt követi majd a telephelyen zajló képzés.

Az elméleti képzést a városi vendőrség kötelékébe tartozó Csicsay Csaba és Cselényi Attila kapitányok tartották, de az első találkozón részt vett Karaffa Attila alpolgármester és Bubniak Júlia hivatalvezető is.

„Nagy segítség lesz a városi rendőrségnek az önkéntesek felajánlása, amely több városban is már bevált és jól működik. Bízunk benne, hogy példájukat többen is követik majd. Amennyiben mások is szeretnének bekapcsolódni a munkába, kérjük, vegyék fel a kapcsolatot a városi hivatallal, vagy a városi rendőrséggel. 

A négylábú társainkról való gondoskodás minden felelős állattartó feladata. A kutyabarátok önzetlen felajánlása segítség a városi rendőrségnek, akiknek számos más feladatban kell helyt állniuk a nap 24 órájában” – fogalmazott Karaffa Attila alpolgármester.

Bubniak Júlia hivatalvezető szintén megköszönte az önzetlen felajánlást, amellyel a várost segítik az önkéntesek. 

Ezt már olvasta?

Cookies