Oktatás, gazdaság – külön utakon?

Ráadásul a hiányok ma már nagyon látványosak, egyre jobban szétnyílik a gazdaság és a kínálat, az oktatás közötti képzeletbeli olló is. Kopátsy Sándor kutató szerint „hiába drágul a jó munkaerő, és hiába lesz olcsó a gyenge minőségű, hiába nőtt sokszorosára a legjobbak keresete, és csökkent a gyenge minőségűeké, a munkaerő minőségi összetétele képtelen követni az igényeket. Az a társadalom, amely nem az oktatást, a képzést, hanem a pénz stabilizálását tekinti az elsődleges társadalmi érdeknek és azt helyezi a gazdaságpolitikája előterébe, a nemzetközi versenyben szükségszerűen lemarad.”

Erre utalt utóbb Világi Oszkár DAC-tulajdonos, üzletember is, amikor a Körkép.sk-nak nyilatkozva a következőket mondta.

„Ma Szlovákiában inkább a bürokraták és a hivatalnokok irányítanak, akik bonyolult és kitekert ukázokkal bonyolítják az emberek életét. Mondok egy példát. Ma mindenki tudja, hogy az iskolarendszer működésképtelen. (...) Túl sok a középiskola és főiskola, ezek nagy részét be kellene zárni. Túlképzés folyik olyan szakmákban, amelyekre nincs és nem is lesz kereslet. Az állami pénzeket oda kellene irányítani, ahol jó képzés folyik. A tudományos képzésnek is helye van a nap alatt — ám ez nem változtat azon, hogy az egyetemeknek jobban együtt kéne működniük az iparral.

Ma a világon mindenütt a nagy egyetemek segítik az ipari termelést. Az egyetemek újításokat hoznak. Ezt mindenki tudja, aki kicsit is nyitott a világ történéseire. Ám a szlovák politikai elit nem mer változtatni.  A rossz iskolarendszer a fő oka annak, hogy nincs szakképzett munkaerő. Azért nincs, mert már igazán jól képzett középiskolás és egyetemista sincs.

Egész Szlovákia az autóiparban hisz és bízik, ami azért is veszélyes, mert öt év múlva szerintem az autóiparban dolgozók 30-40 százalékára nem lesz szükség: annyi lesz a robot. És ez öt év múlva jócskán átrajzolja a képet. A nagy dolgok mindig akkor történnek, mikor tömegek válnak feleslegessé, s veszítik el a munkájukat.”

Hogy milyen kilépési utakat lehet találni, arra nehéz egyöntetű választ, válaszokat adni, az mindenesetre kirajzolódik, hogy rövid időn belül nagyon komoly szemléletváltásra lesz szükség e téren is.

Főképp abban a felgyorsult időszakban, amelyben – Fazekas Károly, az MTA Közgazdaságtudományi intézetének kutatója szerint – „a  modern versenyképes gazdaságban átalakul az egyes foglalkozásokban a feladatok, az elvárt készségek jellege. Előtérbe kerülnek a kooperációval, a kritikai gondolkodással, az információk hatékony  feldolgozásával kapcsolatos készségek, egyre fontosabb az együttműködési képesség, az alkalmazkodóképesség, kommunikációs képesség, információk hatékony megszerzése és feldolgozása, a képzelőerő, a megszokottól eltérő látásmód. Empirikus elemzések tömege bizonyítja a nem kognitív kompetenciák jelentőségét a vállalatok versenyképességében.

A család, az iskola, a helyi közösség és az egész társadalom feladata, hogy társadalmi gazdasági hátterétől függetlenül minden gyermek megszerezze a munkaerő-piaci érvényesüléshez szükséges alapkompetenciákat. A közép és felsőfokú szakképzés, a felnőttképzés ezekre a kompetenciákra építve tudja ellátni az adott foglalkozásban igényelt speciális szakismeretekkel a képzésben  résztvevőket. A jó iskolarendszer minden gyermeket képes ellátni a szükséges ismeretekkel és kompetenciákkal. A jó iskolarendszerbe invesztált  források  hozamai  messze  meghaladják  a  tudás hosszú távú hozamait és a nem tudás hosszú távú, súlyos költségeit.”