
A nyílt napra a diákok szervezetten, pedagógusok, pályaválasztási tanácsadók kíséretében vagy szülőkkel érkeztek.
A program reggel 8 órakor kezdődött. Benkovic Barbora, másodikos diákunk dala hangzott el, majd az iskola igazgatónője, Vajda Angelika nyitotta meg hivatalosan a napot.
A délelőtt folyamán kozmetika, smink, fodrász bemutatók voltak. Akik kedvet kaptak, hogy új frizurát, elegáns sminket próbáljanak ki, azokat az iskola diákjai fogadták.
A virágkötő diákok adventi koszorúkat készítettek.
A különböző szakokat, szakmákat tantermekben, illetve az iskola műhelyeiben mutatták be.
A kilencedikes diákok rengeteg információt szerezhettek a tanároktól, szakoktatóktól és mesterektől, valamint az iskola diákjaitól, az általuk választott szakmákról és szakokról.
Az érdeklődők érdekes és értékes nyereményekkel is gazdagabbak lettek, hiszen tombola is része volt a programnak.
A több mint 200 érdeklődő diák kellemes és hasznos délelőttöt töltött iskolánkban.
Reméljük, hogy újra találkozunk a felvételin, illetve iskolánk diákjaiként köszönthetjük őket!
-kl-
fotó: Szabó Gyula 21 Közös Igazgatású Szakközépiskola
Ezt már olvasta?
Máig lehet beadni az elektronikus jelentkezést a középiskolába
A középiskolai felvételi jelentkezések elektronikus...
20 ezer ChatGPT Edu licenc segíti a leendő pedagógusok digitális készségeinek fejlesztését
Az Oktatási Minisztérium stratégiai együttműködést indít...
