Back to top

Nyílt nap a szakközépiskolában

Publikálva: 2017, november 21 - 17:36
November 14-én nyílt napot tartott a Neratovicei téri Magán Szakközépiskola diákserege és tanárai. Idén még színesebb programokkal várták az idelátogatókat, hogy mindenki elégedetten, jó érzésekkel és kellő információval távozzon.

A délelőtti megnyitó előtt az iskola tanulói fogadták a kilencedikeseket, akik szüleikkel, családtagjaikkal érkeztek az eseményre. Köszöntőt mondott az iskola igazgatónője, Vida Aranka, aki nagy örömmel vette a szép számú érdeklődést. Lehetőség volt az intézmény tanóráin is részt venni, betekintést nyerni ezzel a közösségi élet perceibe. Az aulában az egyes szakmák és szakok prezentációját lehetett megtekinteni, a cukrász és szakács diákok finomságait megkóstolni. 

Az intézmény pedagógusaival közösen indultak útnak az érdeklődők, felfedezve az iskola minden egyes zugát, az osztályokat és a szaktantermeket. Az iskola diákjai, az egész délelőtt folyamán rendelkezésre álltak és örömmel válaszoltak minden egyes kérdésre. Kötetlen beszélgetés formájában volt lehetőség a jővendőbeli iskolatársak és tanárok megismerésére, mely több végzős alapiskolás diák tetszését is elnyerte.

A bemutató végén, számos kilencedikes jelezte, jövőre mindenképp felvételizik az iskola valamelyik  tanulmányi programjára vagy szakmájára, mert jó benyomást keltett benne az itt működő iskolai élet, s az az életfilozófia, amit ez a szakközépiskola képvisel.

Rajkovics Haizok Melinda

Ezt már olvasta?

Cookies