
Dunaszerdahely Város Önkormányzata részéről a konferencián megjelent ápolókat, nővéreket MUDr. Puha György, MBA alpolgármester köszöntötte.
„Mindig örömmel jövök Önök közé” – fogalmazott, köszönve a nővérek, ápolók áldozatos munkáját. – „Gyakran táncolunk az élet és a halál mentén, a segítségre váró páciensnek gyakran a másodperc töredéke alatt kell segítő kezet nyújtanunk, akár a műtőben, a szülőszobán, a rendelőben, vagy a mentőben, a kórházban. Éppen ezért azt szoktuk mondani, azok, akik a nyugalmat keresik, nincs is helye közöttünk. (...) A mi fő küldetésünk, hogy gyógyítsunk, hogy enyhítsük az emberi szenvedést, s hogy ezek mellett megőrizzük az emberek méltóságát” – jelezte az alpolgármester.
A szakmai programban aztán a nap során több tematika mentén folytak az előadások, amelyek a következők voltak:
- Erős nővérek, stabil csapatok
- Az orvostudomány átalakulása – új megközelítések és kilátások
- Innovatív stratégiák a betegellátás minőségének és biztonságának növelésére
- Nagy dilemmák, nem kis döntések – gyermekeink jövője és egészsége
A konferencia szakmai garanciavállalói PhDr. Földes Henrieta, MBA és MUDr. Horváth Zoltán, MPH voltak.
(nagy)
Ezt már olvasta?
Nézze meg, melyik jelölt mennyi szavazatot kapott!
Arról már beszámoltunk, hogy melyik képviselők jutottak...
Sztrájkra készülhetnek a Leo Express dolgozói, a Komárom–Pozsony vasútvonalat is érintheti
Sztrájk meghirdetéséről szavaznak a Leo Express Slovensko...
