Back to top

Növekedő kiadásokkal számolnak az ország lakosai

Publikálva: 2022, január 17 - 08:04
Szlovákiában az idén tíz emberből nyolcan a háztartási kiadások növekedésével számolnak. Többségük szerint ez havi 40-120 euró többletet is jelenthet majd.
Növekedő kiadásokkal számolnak az ország lakosai

A megkérdezettek ötöde szerint ezek a többletkiadások elérhetik akár a 200 eurót is. Mindez a Stem/Mark ügynökség reprezentatív felméréséből derül ki, melyet a Home Credit Slovakia megbízásából végzett tavaly decemberben.

Ami a bevételeket illeti, ezen a téren az ország lakossága nem vár pozitív változást. A megkérdezettek több mint fele nem számol azzal, hogy háztartásának bevételei növekednének.

Erre százból kilenc válaszadó határozottan nem számít. A megkérdezettek közel negyede úgy véli, nem okoz majd számára gondot az eddigiekkel megegyező forrásokból fedezni a megnövekedett háztartási kiadásokat. Egyötödüknek viszont a növekvő kiadások fedezésére 121–200 euróval több bevételre lenne szüksége, sőt, a megkérdezettek 11 százaléka úgy látja, hogy kiadásai fedezésére több mint 400 euróval több bevételre lenne szüksége.

A növekvő kiadásokkal szembesülő családok pénzügyi kondíciója megmutatkozik az idei évre vonatkozó terveikben is. A válaszadók több mint fele nem tervez erre az évre nagyobb beruházást, például ingatlanfelújítást, gépkocsi vagy drágább elektromos fogyasztók vásárlását.

Amennyiben mégis nagyobb beruházást terveznének, azt elsősorban saját megtakarításból fedeznék (a megkérdezettek 70 százaléka szerint). További 13 százalékuk hitelhez folyamodna, 20 százalékuk pedig a hitel és a saját forrás kombinációjához.

„A lakás-, illetve házfelújítás, új vagy használt gépjármű vásárlása, továbbá drágább háztartási gép, berendezés vétele abba a kategóriába tartozik, melyet rendszerint tovább használunk, mint ameddig az erre a célra felvett hitelt törlesztjük. Ez egy alapvető szempont, melynek tekintetbe vételére felhívjuk ügyfeleink figyelmét, amikor a hitelfelvételt fontolgatják. Fontos azonban, hogy mindenki mérlegelje, rendelkezik-e a költségvetésében elegendő tartalékkal a havi törlesztőrészletek fedezésére váratlan események bekövetkezése, bevételkiesés esetére is“ – tanácsolja a Home Credit ügyfeleinek Miroslav Zborovský ombudsman.

NZS/Felvidék.ma/Webnoviny

Ezt már olvasta?

Címkék: gazdaság, ekonomika
Cookies