Összesen 222 tanulót irattak ugyanis magyar iskolába, a legtöbbet a Vámbéry Ármin Alapiskolába, szám szerint 95-öt, a Szabó Gyula Alapiskolába pedig 72-őt. A Kodály Zoltán Alapiskolába 45-en, míg az egyházi Szent János Alapiskolába 10-en iratkoztak be. Így jön ki tehát a 222-es szám, amely még nem a valós elsősök számát jelenti, mert végül nem minden gyermek kezdi el már idén ősszel az első osztályt, de a tavalyi beiratottak számához képest (193) már így is jelentős a növekedés, s az idei még a két évvel ezelőtti 211-es számot is öt százalékkal meghaladja.

Elmondható tehát, hogy jól sikerült a magyar iskolák beiratkozási kampánya az idén, s nem csupán Dunaszerdahelyen, hanem országosan is, mert szlovákiai összehasonlításban növekedett a magyar iskolába iratott gyerekek száma. A legtöbb beiratott elsőssel a szlovákiai magyar tannyelvű alapiskolák között egyébként a Vámbéry Ármin Alapiskola dicsekedhet.
Az országos adatok ITT érhetőek el.
Ezt már olvasta?
Hájos Zoltán: „Úgy tűnik, hogy most a gondolatok diktatúrájának időszakát éljük”
Dr. Hájos Zoltán ünnepi gondolatai az 1956-os forradalom...
