![Rózsár Vince felvételei Nótával emlékeztek Bihari Jánosra](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2022/szep/28/rov_5820-kell-4075_0.jpg?itok=49U_pCje)
A reformkor egyik legnagyobb hegedűséről, Bihari Jánosról emlékeztek meg már 19. alkalommal, melynek főszervezését a kezdetektől a Dunaszerdahelyi Roma Muzsikusok Társulása vállalta.
Az emlékesten ezúttal is nagyszerű zenészek és énekesek szórakoztatták a nagyérdeműt; a nótakedvelő közönségnek vasárnap este csodálatos élményben lehetett része.
Kollár Katalin operett és nótaénekesnő; a SlágerTV énekesei, Rigó Jancsi és Lugosi Katalin; a Rátonyi Róbert Színház énekese, Domoszlai Sándor; a Magyar Köztársasági Arany Érdemrendkereszt kitüntetettje, a közönségkedvenc nótaénekes, Bokor János; és a kedvelt énekművész, szoprán operaénekes, Szeredy Krisztina a 100 Tagú Cigányzenekar szólistáiból és hazai művészeiből álló zenekar, valamint annak főprímása, Lendvay Csócsi József kíséretében szórakoztatta órákon keresztül a hungarikumnak számító magyarnótát szerető nézőket.
Az emlékest szervezője, Banyák István - Pista bácsi szeretettel köszönte meg az anyagi támogatást a szponzoroknak, valamint a közönség nagyszámú jelenlétét; külön kiemelve Hájos Zoltánt, városunk polgármesterét, valamint Karaffa Attilát, városunk alpolgármesterét.
Pista bácsi egyben meghívta a közönséget a jövőre tartandó jubileumi, 20. emlékestre, majd elárulta, nagyszabású programmal várják majd a nótakedvelőket.
Képeinkkel igyekszünk visszaadni az est hangulatát, a további felvételeket pedig képgalériánkban tekinthetik meg.
Szöveg és kép: -rovin-
Ezt már olvasta?
![Egy KOMP sokféle embert tud vinni a vállán](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/11/rov_3288-enhanced-nr-4019.jpg?itok=w0dPwXPn)
Egy KOMP sokféle embert tud vinni a vállán
A múlt héten nyílt meg a Vermes-villában a KOMP, azaz a...
![Dunaszerdahelyi koncertélmény a zene világnapján](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAn/24/rov_9751-kell-enhanced-nr-4028-c.jpg?itok=26tRjJUd)
Dunaszerdahelyi koncertélmény a zene világnapján
Péntek este, június 21-én városunk két kórusa, a VOX...