
A vendégeket Pongrácz Kálmán panzióigazgató fogadta és köszöntötte, majd a vendégekkel és a megjelent hölgyekkel együtt hallgatták-nézték meg a Neratovicei téri Magán Szakközépiskola tanulóinak a verses, zenés műsorát.
„Minden évben megemlékezünk a hölgyekről, és nemcsak itt, a városi nyugdíjasotthonban, de mindenhol a világon, hiszen március 8-án ünnepeljük a nemzetközi nőnapot” – fogalmazott a programot követő köszöntőjében Hájos Zoltán polgármester, aki egyben felidézte a nemzetközi nőnap történetét, s figyelmeztetve arra is, mennyi mindent köszönhetünk a hölgyeknek a mindennapjainkba.
„A hölgyeknek megvan a kitartásuk, megvan az az aprólékos munkához való hozzáállásuk, hogy türelemmel, odafigyeléssel, precizitással sokkal többet meg tudnak oldani, mint a férfiak. Bizony, mi férfiak sokszor rácsodálkozunk arra, hogy a hölgyek képesek a munka mellett még egy második műszakot is vállalni, mégpedig a családnak a menedzselését, ami rendkívüli energiát és kitartást igényel. (…)
„A napokban is kifejezzük ezért a hálánkat és az elismerésünket.
Azonban az lenne a jó, és ezt szeretném kívánni mindnyájunknak, kedves hölgyeim, hogy az év mind a 365 napján úgy figyeljenek Önökre, mint ahogy az március 8-án lenni szokott. Legyen hát nagyobb odafigyelés, nagyobb megbecsülés, nagyobb tisztelet Önöknek”
– zárta szavait Hájos Zoltán, majd az alpolgármesterrel együtt virággal lepték meg a jelenlévő hölgyeket.
(nagy)
Ezt már olvasta?
Évértékelőt tartottak a sikabonyi önkéntes tűzoltók
A Sikabonyi Önkéntes Tűzoltószervezet 2025-ös évértékelő...
Március 15-i koszorúzási ünnepség Dunaszerdahelyen
„Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha!” –...
