Back to top

Női elnöke lesz Szlovákiának - Zuzana Čaputová nyerte a választásokat

Publikálva: 2019, március 31 - 08:34
Jelentős előnnyel megnyerte az ötödik közvetlen szlovák elnökválasztás szombati, második, döntő fordulóját Zuzana Čaputová, így ő lesz Szlovákia első női köztársasági elnöke.
Női elnöke lesz Szlovákiának - Zuzana Čaputová nyerte a választásokat

Az este tíz órakor befejeződött voksoláson leadott szavazatok 58,40 százalékát Zuzana Čaputová kapta. A részeredmények szerint Maroš Šefčovičra a voksolók 41,60 százaléka szavazott.     

Maroš Šefčovič elsőként gratulált ellenfele győzelméhez, a már leadott voksok 60 százalékának összesítése után. Hasonlóképpen tett Peter Pellegrini szlovák kormányfő is, aki azt mondta: bízik benne, hogy az új államfővel konstruktív együttműködést tud majd folytatni az ország problémáinak megoldásában.

Čaputová a voksolást követő első nyilatkozatában azt mondta: a győzelmet alázattal fogadja, és úgy véli, az országnak változásra van szüksége. Bejelentette: első államfői útja Prágába vezet majd.

A szlovák elnökválasztás második körének részvételi aránya 97 százalékos feldolgozottság mellett 41,79 százalékot mutatott, ami alacsonyabb, mint az első körben, amikor 48,74 százalékot tett ki. Az eddigi államfőválasztások második körében rendszerint magasabb volt a részvételi arány, mint az első körben. Ez alól eddig a 2004-es elnökválasztás volt csak kivétel.

Szlovákiában az ország történetében most ötödik alkalommal tartottak közvetlen államfőválasztást. A választáson országszerte csaknem 5940 választóhelyiségben mintegy 4,45 millió szavazásra jogosult szlovákiai választópolgár adhatta le voksát a második fordulóba továbbjutott két államfőjelöltre. A voksolás hivatalos végeredményt a tervek szerint vasárnap délben jelenti be a központi választási bizottság.

A Dunaszerdahelyi járásban nagy fölénnyel győzött Zuzana Čaputová, de a részvétel most is alacsony volt, ahogy az első fordulóban is.

Forrás: MTI

Ezt már olvasta?

Cookies