Jelentősen több kiselsőssel kezdődött meg a 2017–18-as iskolai év.
A tanévnyitón a gyerekszavalatok mellett Horváth Zoltán alpolgármester és Masszi János igazgató köszöntötte a megjelent kis elsősöket, szüleiket, illetve az iskola régi, évkezdő diákjait.
Horváth Zoltán szerint az a jó iskola, amelyik jót s jól csinál. „Ez az iskola ilyen: jót tesz, s jól. Mindennek megmondhatói pedig azok a »Vámbéry szülők«, akik már évek óta tagjai a »Vámbérys világnak«. Együtt mondhatjuk el: soha jobb dolog nem történhet ezekkel a kicsikkel, mint hogy Vámbérysek lettek, s itt fognak tanulni. Azt is tudjuk, hogy minden gyermek tiszta szívvel születik, és csak rajtunk, felnőtteken múlik, hogy ebbe a szívbe mi táplálódik be – a tudás iráni vágy, a tisztesség, a tolerancia, vagy éppen mindezek ellenkezője. A Vámbéry arra biztosíték, hogy nagyon jó jelent tud biztosítani ahhoz, hogy valódi értékekkel gyarapodjanak a fiatalok.”
Masszi János igazgató szintén köszöntötte a gyerekeket és szüleiket, kiemelve, hogy a Vámbéryben fontos alap a jó kapcsolat a pedagógus, az iskola és a szülők között.
Ezt már olvasta?

A jövő tanévtől tananyag lesz a mesterséges intelligencia
A 2026/2027-es tanévtől a mesterséges intelligenciáról ...

Idén is egyértelmű siker a Szülőföldön Magyarul program lebonyolítása Felvidéken
A többi külhoni nemzetrészhez hasonlóan július 26-án,...