A hamvazószerda keresztény ünnep, a farsangi időszak utáni első nap, a húsvét ünnepét megelőző 40 napos nagyböjt kezdete. Ezen a napon a hívők vezeklésként hamut szórtak a fejükre, s ebből alakult ki a 12. századtól már általánossá vált hamvazkodás. Ez a szokás az egyházban még ma is élő hagyomány, s a Csallóközben is mindenütt ismerik.
Hamvazószerdán valamikor a falvak apraja-nagyja a templomba sietett, ahol a pap megkente a homlokukat a virágvasárnapon szentelt barka hamujával, s miközben a kereszt jelét rajzolta a homlokukra, ezt mondta: Memento homo, quia pulvis es et in pulverem reverteris – Emlékezzél ember, hogy porból vagy és porrá leszel! A hamuval hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mivel a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmezteti az embert.
Hamvazószerdán a katolikusok szigorú böjtöt tartanak. Ezen a napon 14 éves kor felett húst nem esznek, s csak háromszor étkeznek, úgy, hogy csak egyszer laknak jól. A nagyböjt a bűnbánat fegyelme, így ebben az időszakban a hívők péntekenként (14 éves kortól) tartózkodnak a húsevéstől. Természetesen a betegek, a kismamák és a nehéz fizikai munkát végzők fel vannak mentve a testi böjtölés alól.
A Szent György-templomban szerdán 16.30-tól keresztúti ájtatosság lesz, illetve 17,00 órakor szentmise, hamvazkodással. Az aznapi további szentmisék itt megtekinthetők!
Ezt már olvasta?
Karácsonyi hangulatban a nyugdíjasklub tagjaival
Megtelt a dunaszerdahelyi nyugdíjasklub csütörtök délután...