Közel nyolc hónap elteltével érdeklődtünk a munkálatok vezetőjétől, Harmanovsky Viktor mérnöktől, a Municipal Real Estate kft. munkatársától, milyen ma a park állapota.
– Beérni látszik munkánk gyümölcse: egyre sűrűbb és zöldebb a fű, kezdenek virágozni a rózsák. Az elmúlt tél keményebb volt az utóbbi időben megszokottnál, de a bokorrózsák 99%-a szépen átvészelte a hideg időszakot. A magas törzsűek közül néhány nem bírta a telet, de ezeket kedden pótoltuk. Még egy fontos teendőnk van, szeméttároló edényeket szeretnénk elhelyezni a parkban, hogy a látogatók ne szemeteljenek.
– Hogy viszonyulnak a lakosok, a látogatók a megújult parkhoz?
– Gyakran látogatok ki kollégáimmal a parkba, sokszor találkozunk pihenő, beszélgető emberekkel, és mondhatom, mindenkinek tetszik a látvány. Vannak persze kivételek is, akik úgy gondolják, hogy a mindenki részére ültetett növények náluk jobb helyen lennének. Kellemetlen meglepetésként ért minket tavasz elején, hogy a kicsi, gömb alakú bokrokból négy eltűnt, illetve a magas törzsű rózsák közül is kihúztak négy darabot. Ilyenkor nem igazán értem az elkövetőt, hogy miért kell másokat megrövidítenie. Mindenesetre a napokban már az ellopott növényeket is pótoljuk.
– Hogyan előzhető meg a növénylopás?
– Ezúton is kérjük a lakosságot, hogy amennyiben szemtanúi lopásnak, vagy rongálásnak, akkor azt jelentsék a városi rendőrségen. Ugyanakkor jó lenne, ha a jövőben térfigyelő kamerarendszer is el lenne helyezve a parkban és környékén.
Ezt már olvasta?
A Belügyminisztérium állásfoglalása az új, közlekedési szabályok betartását ellenőrző berendezésekről szóló valótlan információkkal kapcsolatban
Az online térben jelenleg ismét terjed egy állítólagos ...
Változott az idősebb sofőrökre vonatkozó orvosi vizsgálati szabály
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában 2026. január 1...