Pedagógusnapon...

Pál apostol a rómaiakhoz írt levelében így szól a talentumokról és az emberi küldetésről: „Aki a prófétálást kapta, tegyen tanúságot a hit szerint, aki tisztséget kapott, töltse be tisztségét, aki tanító, tanítson, aki a buzdítás ajándékát kapta, buzdítson, aki jótékonykodik, tegye egyszerűségben, aki elöljáró, legyen gondos, aki irgalmasságot gyakorol, tegye örömest.”

És azt már én teszem hozzá szerénytelenül: a jó pedagógus mindezt egyszerre műveli.

Tisztelt Hölgyek és Urak, Kedves Kollégák!

A városi pedagógusnap alkalmából sok szeretettel üdvözlöm Önöket az önkormányzat és a magam nevében.

Comenius, a népek tanítójának születésnapja alkalmából minden év márciusában összejövünk, hogy köszöntsük az egyik legnemesebb hivatás képviselőit, és kifejezzük hálánkat áldozatkész ténykedésükért. Ünnepelni jöttünk, és közben sajnálattal konstatáljuk, hogy a mindennapokban a tanító elismerése nem mindig természetes.

Az oktatás témája mára már olyan lett, mint a foci vagy akár a politika. Szinte mindenki úgy gondolja, hogy ért hozzá, mindenkinek megvan róla a véleménye. Sokan, főképp a külső szemlélők, pedig úgy hiszik, a tanítás könnyű, kényelmes munka, nincs benne semmi megerőltető, ráadásul állandóan különböző szünetek szakítják meg az évet, amikor a szülő nem tud mit kezdeni a gyerekével. Sajnos gyakran ezzel egyenes arányban áll a tanító társadalmi megbecsülése. Pedig a pedagógus nap mint nap azon fáradozik, hogy gyermekek százainak életében idézzen elő pozitív változásokat, hogy felébressze a tudás iránti vágyukat, és ne csak irányt mutasson, hanem iránytűt is adjon a fiatalok kezébe. A pedagógia alkotó tevékenység, a jövő formálása, a felnövekvő generációk alakítása. És a jó tanító tisztában van azzal, amit L. Ny. Tolsztoj úgy fogalmazott meg: „Szeretet nélkül lehet fát aprítani, és szeretet nélkül lehet téglákat formálni, de szeretet nélkül nem szabad gyermekekkel bánni!” Ezt a szeretetet akkor sem szabad megspórolni, ha az ember fáradt, megviselt, ha problémákkal küzd. Hiszen Önök is jól tudják, ez a szeretet idővel, néha talán csak évtizedek múltán, de visszaköszön. Ilyenkor szívderítő tanítónak lenni.

Az igazi tanítás és nevelés lényege nem az ismeretek átadása, hanem a tudás megszerzésére való ösztönzés. Tapasztalatból tudjuk, hogy az emberek sokszor elfelejtik, amit mondunk nekik, de azt nem felejtik el, hogyan érezték magukat a társaságunkban. A küldetésünk tehát Saint-Exupéry gondolataiban rejlik:

„Ha hajót akarsz építeni, ne azzal kezd, hogy a munkásokkal fát gyűjtetsz és szó nélkül kiosztod közöttük a szerszámokat, és rámutatsz a tervrajzra. Ehelyett először keltsd fel bennük az olthatatlan vágyat a végtelen tenger iránt.”

Kedves Kollégák! Én hiszem és tudom, hogy Önökben ez a hivatástudat lakozik, és ennek szellemében indulnak el minden reggel az iskolába és az óvodába, hogy szebbé tegyék mindannyiunk jövőjét.