Publikálva: 2017, január 24 - 10:39
Mintegy ötvenen gyűltek össze ezen a megemlékezésen, melyet Karaffa Attila, a Pázmaneum Társulás ügyvezető elnöke indítványozott. Mons. Szakál László János dunaszerdahelyi esperestől hallhattunk vigasztaló szavakat, majd a jelenlévők közösen imádkoztak a megholtak lelki üdvéért és a sérültek mielőbbi gyógyulásáért. Karaffa Attila elmondta, hogy ezzel a megemlékezéssel csatlakozott városunk a Magyarországon január 23-ra, a szörnyű balesetben elhunytak emlékére meghirdetett nemzeti gyásznaphoz. A kezdeményezéshez többen csatlakoztak városunk, illetve a szomszéd városok elöljárói közül is.
Ezt már olvasta?
Az új kenyér megáldásával és ünnepi köszöntőkkel nyitották meg a 44. Csallóközi Vásárt
Kissé borús, esős időben kezdődött szeptember 24-én a 44....
Két dunaszerdahelyi személyiséget is díjazott Nagyszombat megye
Két Dunaszerdahelyhez kötődő személyiség, MUDr. Ivica...