Hodossy Károly és Pomothy László egy születésnapi ünnepségen találkoztak. A beszélgetés során derült ki, hogy szeretnek városokat festeni, fényképezni, ekkor jöttek rá arra, hogy mindketten mennyire szeretik Velencét. Tavaly augusztusban azután tettek követték a terveket, két napra elutaztak Velencébe. Kora hajnalban kelve utaztak be a városba, hogy a fotográfus ki tudja használni a megfelelő fényeket, a festő megtalálja a neki megfelelő szögeket. Hodossy Károly két nap alatt készítette a felvételeket, míg Pomothy László fél évig festette a kiállított képeket. Mindketten szerencsésnek érzik magukat, hogy egyrészt csodálatos helyszíneken csodálatos felvételek készülhettek, másrészt azért, mert ezzel örömet szerezhetnek a nézőknek - ahogy Hodossy Károly fogalmazott: minek az öröm, ha nincs kivel megosztani.
A fényképek és az akvarellek február 2-ig tekinthetők meg a városi művelődési központban, élvezzék hát Önök is a kiállítás képeit.
Ezt már olvasta?
Közösség, kultúra, karácsony – ilyen volt a Kukkonia Advent Luca napján
Luca napján különleges, élő adventi hangulat töltötte meg...
Kamera a kézbe! Képkocka a Csallóközi Népművelési Központban
Kamera a kézbe, történet a képbe – Képkocka címmel 2025...