
A hálaadó szentmise után a Stephaneumban került sor az ünnepségre. A megjelenteket Bartal Zoltán cserkésztiszt, a helyi cserkészcsapat újonnan kinevezett parancsnoka köszöntötte.
„Harmincöt évvel ezelőtt valakik elültettek egy magot Dunaszerdahelyen. Hittek a cserkészetben, hittek a közösség erejében, és hittek abban, hogy érdemes tenni a fiatalokért, a magyar közösségért és az utánuk következő generációkért. Ez a mag az évek során növekedett, generációkat kötött össze, és ma is él. A mi feladatunk pedig az, hogy gondozzuk, erősítsük és továbbadjuk mindazt, amit az előttünk járók ránk hagytak” – köszöntötte a megjelenteket Bartal Zoltán, külön üdvözölve Karaffa Attilát, Dunaszerdahely város alpolgármesterét, cserkésztestvérüket; Bozay Krisztián esperes-plébános atyát, a dunaszerdahelyi római katolikus egyházközség plébánosát; Ollé Tamás atyát, a dunaszerdahelyi római katolikus egyházközség káplánját, cserkésztestvérüket; Balogh Gábort, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség elnökét, valamint minden megjelentet.
Mivel Bartal Zoltán csak rövidebb ideje aktív tagja a dunaszerdahelyi cserkészcsapatnak, Ajpek Gabriellát kérte fel a csapat történetének bemutatására, aki annak megalakulása óta részese a közösség életének.
Az emlékező szavak után köszönő oklevelet adtak át Lelkes Béla cserkésztisztnek, aki az elmúlt tizenhat évben vezette a dunaszerdahelyi csapatot, majd Bozay Krisztián atya vezetésével imádkoztak a csapat elhunyt és betegséggel küzdő tagjaiért.
Az ünnepi köszöntők sorában elsőként Karaffa Attila, városunk alpolgármestere szólt a jelenlévőkhöz. Felidézte cserkészélményeit, és megköszönte a csapat tagjainak azt a látható és láthatatlan szolgálatot, amelyet a városban végeznek. További jó munkára biztatta a fiatalokat, és biztosította a cserkészcsapatot az önkormányzat további támogatásáról, valamint a folytatódó együttműködésről.
A dunaszerdahelyi csapatot köszöntötte az országos elnök, Balogh Gábor cserkésztiszt is. Visszaemlékezett a dunaszerdahelyi csapatban eltöltött meghatározó éveire, és kiemelte a jó példa fontosságát, hogy más fiatalok is meglássák a cserkészek pótolhatatlan ifjúsági munkáját.
„A cserkészet nem csupán kirándulásokról, táborozásokról, egyenruháról, éneklésről, tábortűzről vagy csomózásról szól. Sokkal több ennél. A cserkészet számomra elsősorban értékrend és életforma” – emelte ki Bartal Zoltán.
„Ne csak jelen legyünk a világban, hanem tegyük egy kicsit jobbá azt, ahol megfordulunk” – fogalmazta meg a cserkészet egyik legfontosabb üzeneteként a csapatparancsnok.
A pénteki találkozó nem csupán arról szólt, hogy visszatekintsenek a múltra, hanem arról is, hogy előre nézzenek, hiszen egy cserkészcsapat története nem ér véget egy évfordulóval – fogalmazott a parancsnok.
„A mi feladatunk az, hogy továbbvigyük mindazt, amit az előttünk járók felépítettek, és lehetőséget adjunk a következő generációknak is arra, hogy megtapasztalják a cserkészet örömét” – hangoztatta.
Az ünnepi megemlékezésen a cserkészek énekkel és verssel fűszerezett műsort mutattak be. Az emlékező és köszöntő beszédek után az ünnepség régi képek vetítésével és szeretetlakomával ért véget.
Dunaszerdahelyi 10. számú Szent György Cserkészcsapat, -rovin-
Fotók: Dunaszerdahelyi 10. számú Szent György Cserkészcsapat
Ezt már olvasta?
Nézze meg, melyik jelölt mennyi szavazatot kapott!
Arról már beszámoltunk, hogy melyik képviselők jutottak...
Rekordmennyiségű szavazatot kapott képviselőként Puha György – a legkevesebbet ezúttal Braun Michal hozta
Dr. Puha György jelenlegi alpolgármester, a nyugati...
