Back to top

Az új kenyér megáldásával és ünnepi köszöntőkkel nyitották meg a 44. Csallóközi Vásárt

Publikálva: 2026, szeptember 25 - 07:27
Kissé borús, esős időben kezdődött szeptember 24-én a 44. Csallóközi Vásár ünnepélyes megnyitója, a Vásártér azonban így is megtelt látogatókkal. A színpadon előbb az idei termésből készült kenyeret áldották meg, majd hivatalosan is megnyitották a háromnapos rendezvényt. Az ünnepi műsorban a Csallóközi Néptáncegyüttes is fellépett.
Az új kenyér megáldásával és ünnepi köszöntőkkel nyitották meg a 44. Csallóközi Vásárt

Hájos Zoltán polgármester köszöntőjében a vásár múltját és közösségteremtő szerepét idézte fel. Mint mondta, Dunaszerdahely történetét évszázadok óta meghatározza a vásártartás, a mai Csallóközi Vásár pedig 1980-as indulása óta a város és a régió egyik legnagyobb találkozójává vált.

„A Csallóközi Vásár elsődleges célja az 1980-as megalapítása óta változatlan: összehozni a dunaszerdahelyieket, a járásbelieket és Csallóköz apraját-nagyját egy kötetlen, ünnepi hangulatú hétvégére” – hangsúlyozta. Felidézte, hogy a rendezvény az évtizedek alatt nagyszabású zenei és gasztronómiai eseménnyé fejlődött, de továbbra is fontos szerepet kapnak benne a régió kézművesei és hagyományőrzői.

A polgármester szerint a vásár különlegességét nem kizárólag a programok adják, hanem az is, hogy évről évre ismerősök, családok és barátok találkoznak itt. „Ez a rendezvény nem csupán a szórakozásról, az ízekről, a zenéről szól, hanem rólunk, a mi közösségünkről” – fogalmazott. Beszéde végén megköszönte a szervezők munkáját, az árusoknak sikeres vásárt, a látogatóknak pedig jó szórakozást kívánt.

Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke ugyancsak a találkozások jelentőségét emelte ki. A vásárt a kultúra, a hagyományok és az emberi kapcsolatok ünnepének nevezte, és megköszönte azoknak a megyei intézményeknek a munkáját, amelyek részt vesznek a rendezvény programjában és támogatásában. Beszédében a várossal folytatott együttműködés más területeire is kitért, köztük a Sárga kastélyban zajló beruházásokra.

A megnyitó egyik központi mozzanataként Bozay Krisztián katolikus esperesplébános és Görözdi Zsolt református lelkész megáldotta az új kenyeret.

„Amikor a kenyeret látjuk, az élet, a túlélés lehetőségét látjuk, egy kicsit a jövőnket is látjuk” – hangzott el. „Közös a kenyér, és osztoznunk kell.”

Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara elnöke a gazdák jótékonysági összefogásáról számolt be. Elmondta, hogy a kezdeményezés már nyolc éve működik a járásban, és a Kárpát-medencei gazdák összefogásához is kapcsolódik. Bár az idei szárazság a Csallóközt is sújtotta, az adományozók jóvoltából „15 600 kilogramm búza gyűlt össze”. A gabonát lisztté őrlik, majd a felajánlások jótékonysági és egyházi intézményekhez, iskolákhoz, óvodákhoz, valamint rászoruló családokhoz jutnak el a környező településeken és Dunaszerdahelyen.

Az időjárásra Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke is utalt. „Vártuk az esőt, de nem biztos, hogy pont most és pont ezen a helyen” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a csapadékra a mezőgazdaságnak nagy szüksége van. Megköszönte a városnak a vásár megszervezését, majd a Nagyszombat megye és Békés vármegye közötti együttműködésről beszélt.

Berényi szerint a két térséget a nemzeti közösségek sorsa is összeköti. Felidézte, hogy Békéscsabán, Szarvason és Tótkomlóson jelentős szlovák közösségek élnek. „A kisebbségi sors több esetben közös” – fogalmazott. Úgy véli, a megyék az oktatás, a kultúra és az idegenforgalom területén egyaránt együtt dolgozhatnak, és az egymással kapcsolatot építő településeket is segíthetik. Köszönetet mondott Richard Kmeť főkonzulnak, akinek kezdeményezésétől a megyei együttműködés gondolata elindult.

Molnár Sándor, Békés vármegye elnöke köszöntőjében szintén a két térség történelmi és emberi kapcsolatait hangsúlyozta. Elmondta, hogy Békés soknemzetiségű vármegye, amelyben a szlovák közösségnek is meghatározó szerepe van. A családi kapcsolatok és a már működő települési együttműködések alapján időszerűnek nevezte a megyei kapcsolat megerősítését. Reményét fejezte ki, hogy az a kultúra, a gasztronómia, a gazdaság, a turizmus és az oktatás területén is közös munkához vezet. „Mint minden megállapodás, annyit ér, amennyit betartanak belőle” – mondta, hangsúlyozva, hogy a szándékokat tetteknek kell követniük.

Az ünnepi programot a Csallóközi Néptáncegyüttes fellépése is színesítette. A kissé esős délutánon a közönség a színpad előtt követte a műsort: az új kenyér megáldása után a vendégek közreműködésével hivatalosan is megnyitották a 44. Csallóközi Vásárt. A rendezvény szeptember 26-ig várja a látogatókat.

A megnyitón a felszólalókon kívül köszöntötték a gazdasági minisztérium államtitkárát, Hodosy Szabolcsot, illetve Karaffa Attila és Puha György alpolgármestert, a városi és megyei képviselőket, az állami intézmények és a történelmi egyházak képviselőit, valamint a környező települések polgármestereit. A meghívottak között voltak a testvérvárosok küldöttségei is; így Pintér Bence, Győr, valamint Gémesi György, Gödöllő polgármestere is.

(dszi)

Ezt már olvasta?

Cookies