A Banič-szabadalma díjat olyan pedagógusok kapják, akik valami újat, különlegeset adnak a diákoknak. Ildikó azonban nemcsak innovatív szemlélettel tanít és nevel, hanem saját magát is állandóan továbbképzi. A díjátadón sem tudott részt venni, mert éppen külföldi tanulmányúton volt. Csak hazatérte után vette át az elismerést Berényi József megyei alelnöktől.
„Én főként pszichológiát, pedagogikát és professzionális kommunikációt tanítok. Azt látom, hogy a mai gyerekek semmivel se jobbak vagy rosszabbak, mint amilyenek esetleg mi voltunk, vagy a régebbi generációk, csak mások. Más a világ, mások a igények, mások a lehetőségek. És a gyerekek el is várják, hogy mi ezeket a lehetőségeket ismerjük és éljünk velük. Sokféle családból, sokszor frusztrált környezetből érkeznek. Amire mi az egészségügyi iskolában törekszünk, az az, hogy a gyerekek tanulják meg, hogy az életben vannak nehéz szakaszok, nehéz időszakok is és ezekkel meg kell küzdeni. Tehát attól, hogy én személyes drámát élek meg, az a matekdolgozatot egyszerűen nem folyásolhatja be, mert az élet se úgy működik, hogy az ember kivonja magát a forgalomból. Természetesen empátiával kezeljük a nehéz helyzetben lévő diákokat, de szerencsére viszonylag ritkán fordul ez elő” – meséli Ildikó már egy jó kávé mellett.
Egy boldog óra
Saját magunk és az élet dolgainak jobb megértését szolgálják az iskolában általa bevezetett boldogságórák. Mint mondja, ahogy a változások általában mindig egy személyi válsággal szoktak érkezni, úgy volt ez nála is. Néhány éve nagyon nehéz magánéleti időszakon ment keresztül és akkor érzékenyebb lett a külvilág rezgéseire is.
„Észrevettem, hogy a diákok az óráimon nem feltétlenül úgy figyelnek, ahogy azt én szeretném, és ez abban mutatkozott meg, hogy sok volt a fegyelmezés. Ne mobilozz, ne beszélgess! Így bizony nehéz tanítani. És akkor végeztem egy önreflexiót. Lehet, hogy nem is a gyerekekkel van a hiba, hanem velem és a stílusommal, meg azzal az anyaggal, amit át akarok adni? És akkor elkezdtem tudatosan keresgélni, hogy mi lenne az, ami egy kicsit tarkítana az órákon, vagy segítene máshogy megszólítani a diákokat. És akkor jött velem szembe egy, a ma7.sk portálon megjelent riport a boldogságóráról. Rimaszombatban volt egy ilyen bemutató, és teljesen véletlenül éppen akkor Győrben is voltak szakmai napok. Elmentem oda, és nagyon megtetszett a dolog, úgyhogy hamarosan el is végeztem az akkreditált képzést, intézményünket bejelentettem boldog iskolának és a pszichológia keretén belül boldogságórákat kezdtem tartani.”
Elmondása szerint a program legelőször őt, saját magát változtatta meg, aminek köszönhetően teljesen más légkört volt képes kialakítani az órán. Másképpen kezdte a tananyagot is földolgozni és a diákokat megszólítani. A lényeg a pozitív megközelítés. A legtöbb embernek az a legnagyobb problémája, hogy nem tudja jól kezelni a stresszt. Pedig erre vannak módszerek.
„A boldogságóra 10 hónapra dolgozza fel a fontosabb témákat, hogy jól létünket fokozzuk. Nagyon jól be tudtam illeszteni a pszichológiaórákba, mert ott van gyakorlati rész is, és ez praktikusan nálunk úgy néz ki, hogy egy-egy órán különböző témákkal foglalkozunk. Tehát akkor nincs új anyag, nincs feleltetés, hanem a hála a témánk, az optimizmus a témánk, az emberi kapcsolatokat vesézzük ki, a jótékonykodás, a jó cselekedetek kerülnek fókuszba. Ilyenkor gyakran meg is nyílnak a diákok, de már elsőben rászoktatom őket arra, hogy ami a pszichológiaórákon történik, annak ott kell maradnia. Tehát hogy ezek azért olyan intim dolgok, amiket nem viszünk ki. Figyelünk egymásra, meghallgatjuk egymást és együttérzünk a másikkal” – vázolja, mi történik ezeken a boldogságórákon.
A diákok kifejezetten élvezik ezeket az órákat, amelyekre havonta egyszer kerül sor. A hozadéka pedig meglehetősen látványos. Javul az egymás közti kommunikációjuk, nem a szókincsükre értve, mert akár több nyelven is kiválóan beszélnek, hanem annak a módja. Például nem förmednek egymásra, türelmesen megvárják, amíg a másik befejezi a mondandóját, aztán kezdenek beszélni. Egymáshoz is szorosabban tudnak kötődni, észreveszik a másik bánatát. Felfedzik, megismerik a másikat apró játékokon keresztül. Az osztályban is jobb lesz a légkör és ennek eredményeként az órákon is jobban odafigyelnek, ami meg is látszik a tanulmányi előmenetelükön. A tanárokkal is jobb lesz a kapcsolódás.
Ildikó hozzáteszi, a boldogságóra program, ami Bagdi Bella nevéhez kötődik, már óvodától kezdve működik egészen középiskolai szintig, csoportos foglalkozás formájában.
Együttérzés és kiégés
Az empátia nagyon fontos tulajdonság, főleg a nővéri hivatásban, vetjük fel.
„Erre egy kicsit replikáznék azzal, hogy az empátia nagyon fontos, de egyenes út a kiégés felé. Ezt most, tizenöt év munkával a hátam mögött már ki merem mondani, hogy megvédjem a nővérkollégákat. Ha túlságosan átélik a betegek sorsát, ha átlépnek egy bizonyos határt, akkor a nővéri hivatást nem is lehet végezni. Meg kell birkózni a szakma kihívásaival, el kell tudni fogadni, hogy nem mindenkin lehet segíteni, de amit meg lehet tenni a betegért, azt meg kell tenni. A páciensnek sokszor egy mosoly vagy három kedves mondat többet segít, mint a legdrágább gyógyszer. Tudom, hogy ezt sokszor nem kapják meg, amit a rendszer túlterheltségére tudnék ráfogni. Nagyon fontos megtanítani a diákokkal is, hogy hol van az empátia határa, tehát hol van a vége, és hol kezdődik az én lelki egészségem”.
Szóba kerül a nővérképzés átalakítása is, ami körül még sok a kérdőjel, de mindenképpen illeszkednie kell az uniós normákba. Iskolájuk bekapcsolódik az Erasmus-programba is.
„Ez tulajdonképpen a külföldi tapasztalatszerzésről, szakmai gyakorlatról szól. Erre pályázni lehet és az eredményről egy komisszió dönt. Az elmúlt iskolaévben intézményünkből 16 diák vett részt kéthetes görögországi szakmai gyakorlaton egy partnerintézményben. Egy demenciával élő betegeket ellátó intézményben dolgoztak. Négy diák pedig Bécsben volt velem szakgyakorlaton, ahol szintén ápolóházban segítettek. Ott nemcsak demenciával küzdő betegek vannak, hanem olyanok is, akiket otthon ápolnak, de romlik az állapotuk.
Például kialakul egy seb, egy felfekvés, valamit oldani kell, és akkor egy bizonyos időre ők bejönnek ebbe az intézménybe, ahol kikezelik őket. Az ausztriai ápolási standardok azért mások, mint a mieink. És a nővérek leterheltsége közel sem akkora, mint nálunk” – számol be tapasztalatairól.
Természetesen az ottani bérezés sem hasonlítható össze a hazaival. Nem csoda, ha sokan, az iskola elvégzése után egyenesen külföldön kezdik a pályát.
„Mindig elmondom a diákjainknak, hogy jussanak eszünkbe a nagy magyar gondolkodók, politikusok, költők, akik elmentek külföldre, de visszajöttek, és aztán itt hasznosították azt, amit megtanultak. Én nem tartom ördögtől valónak a külföldi munkát. Menjen ki az ember egy-két évre, szerezzen tapasztalatot, csak jöjjön haza kamatoztatni a tudását. ”
Kell egy csapat
Horváth Ildikó beszél arról is, hogy nagy szerencséje van a kollégák tekintetében. Nagyon jó csapatot alkot a tantestület, és az igazgató asszony is pártol minden jó kezdeményezést. Az elmúlt iskolaévben őt és még két kolléganőjét nominálták Nagyszombat megye díjára. Külön öröm számára, hogy éppen az ő iskolájukból szavazott a legtöbb diák. Sikerét annak tudja be, hogy ő minden osztályban tanít, ismertebb a diákok körében. De hozzáteszi, számos kollégája szintén megérdemelné ezt a díjat. Szerinte a közösség a lényeg. Egy tanárnak hiába vannak jó ötletei, ha nincs egy olyan közeg, ami támogatná. S hozzáteszi, a fejlődésben nincs megállás.
A munkamániája mellett már csak iskolamániája nagyobb és igazi állatbarát. A kitüntetéssel járó összeget jótékony célra fordította. A macskamentő polgári társulásnak ajánlotta fel, mert ő is nagy macskás, és nem bírja nézni, hány állat szenved.
S hogy a jövőre nézve milyen tervei vannak?
„Most az SZMPSZ nyári egyetemén végre sikerült egy olyan kurzust elkapnom, ami a drámapedagógiával foglalkozott, és azt hiszem, hogy ebben szeretnék elmélyülni. Több workshopon voltam, vannak elemek, amiket már használok, de azt gondolom, hogy ebben még tovább szeretném képezni magam. ”
B. Vida Júlia
Fotó: Rózsár Vince
Ezt már olvasta?
Sikeres családi szombat a Vámbéry Ármin Alapiskolában
Idén június 6-án, szombaton immár 25. alkalommal került...
Hivatástudat, alázat, tehetség: Banyák Jenifer sikersztorija
Vannak pillanatok, amikor egyetlen megérzés képes...
