
Hirtelen hőemelkedés, láz a szálláson, rosszullét utazás közben, allergiás reakció egy kiránduláson – ezek bármikor előfordulhatnak, akár közeli, akár távolabbi helyen töltjük nyári szabadságunkat. Ha azonnali orvosi ellátást nem is igényel a helyzet, jó, ha van saját gyógyszerkészletünk, amelyhez szükség esetén nyúlhatunk. Még jobb, ha a magunkkal vitt gyógyszerek nem egy tasakban, rendszertelenül összedobálva fekszenek a táska mélyén, hanem átgondoltan, rendszerezve tároljuk őket.
A ZaMED mentőszolgálat tanácsai szerint – az utazás jellegétől függően – érdemes kétfelé osztani a magunkkal vitt gyógyszereket. Az egyik, bármikor elérhető készletet célszerű a kézitáskában vagy a hátizsákban tartani. Ebbe kerüljenek a legfontosabb, rendszeresen szedett gyógyszerek, illetve az általánosan használatos készítmények, például fájdalomcsillapító. Ha kisebb gyerekekkel utazunk, akkor a gyermekeknek szánt változatokról se feledkezzünk meg – hívja fel a figyelmet a mentőszolgálat.
A gyógyszercsomag másik része maradhat a poggyászban, később pedig a szálláson. Ez tartalmazhatja a nyaralás során előforduló gyakori panaszok kezeléséhez szükséges, szélesebb körű felszerelést.
Stresszhelyzetben fontos az is, hogy a gyógyszereket könnyen azonosítani tudjuk, ezért vagy az eredeti csomagolásukban érdemes magunkkal vinni őket, vagy egyértelműen megjelölni, milyen készítményről van szó és mire szolgál. Semmiképpen ne tegyünk jelöletlen, nehezen felismerhető gyógyszereket ömlesztve egy tasakba – azzal szükség esetén aligha segítünk magunkon vagy másokon.
Amennyiben az utazó rendszeresen szed bizonyos gyógyszereket, azokról érdemes rövid listát összeállítani, amelyen az adagolás is szerepel. A mentők szerint ez azért is célszerű, mert szükség esetén gyorsabban fel tudják mérni, milyen betegséggel kezelik a pácienst, milyen gyógyszereket szed, illetve van-e valamilyen allergiája. A gyógyszerek megjelölése azért is fontos, mert válsághelyzetben nem biztos, hogy maga a beteg képes lesz elővenni vagy beadni őket: lehet, hogy egy családtagnak, ismerősnek vagy akár a szálláshely személyzetének kell segítenie. Ha a gyógyszerek jelöletlenül, összekeverve hevernek egy dobozban, az bizony megnehezítheti a gyors segítségnyújtást.
A gyógyszercsomagot az utazóhoz és az úti célhoz kell igazítani
Egy általános lista jól jöhet indulás előtt, de nem minden utazó és nem minden úti cél igényel azonos felszerelést. Másra lehet szüksége egy kisgyermekes családnak vagy egy idősebb embernek, másra egy asztmás, és megint másra egy allergiával élő utazónak.
A rendszeresen szedett gyógyszerek mellett jó, ha nálunk vannak a gyakori, hirtelen fellépő panaszok kezelésére alkalmas készítmények is. Ilyenek a fájdalom- és lázcsillapítók, valamint a hasmenés, hosszabb autó- vagy hajóút során jelentkező rosszullét, illetve hányás esetén használható szerek. Hasznosak lehetnek a nátha, köhögés, torok-, szem- és fülfájás kezelésére alkalmas készítmények, továbbá fertőtlenítőszer, kisebb sérülések ellátására alkalmas kötszer és sebtapasz, lázmérő, csipesz, rovarriasztó, magas fényvédő faktorú naptej, valamint napozás utáni bőrápoló is.
Fontos azonban az is, hogy ne éppen egy hosszabb kirándulás vagy nyaralás alkalmával próbáljunk ki olyan új készítményt, amelynek a hatását, illetve az esetleges mellékhatásait még nem ismerjük.
Egészségügyi azonosító – amely akkor is segíthet, ha a páciens nem tud kommunikálni
Az úgynevezett egészségügyi azonosító, vagy egészségügyi ID az okostelefonokon elérhető egyszerű funkció, amely sokat segíthet akkor, ha valaki elájul, zavart állapotba kerül, nem tud kommunikálni, vagy egyedül van rosszullétkor.
Érdemes benne feltüntetni a legfontosabb egészségügyi adatainkat: nevünket, életkorunkat, vércsoportunkat, allergiáinkat, rendszeresen szedett gyógyszereinket, valamint egy közeli hozzátartozó elérhetőségét. Ezek az adatok ugyan nem helyettesítik az egészségügyi dokumentációt vagy az orvosi vizsgálatot, első lépésben azonban nagy segítséget jelenthetnek a segítségnyújtóknak és a mentőknek.
Nyolcpontos ellenőrző lista indulás előtt
- Nálam vannak a rendszeresen szedett gyógyszereim, nem csak a feladott vagy nagyobb poggyászban?
- Van belőlük elegendő arra az esetre is, ha a tartózkodás váratlanul meghosszabbodna?
- Eredeti csomagolásukban vannak a gyógyszerek, vagy legalább egyértelműen fel vannak címkézve?
- Ellenőriztem a lejárati idejüket?
- Olyan helyen tárolom őket, ahol nem melegedhetnek túl?
- Nálam vannak azok a gyógyszerek is, amelyekre az állapotom hirtelen rosszabbodásakor – például allergia vagy asztmás roham esetén – szükségem lehet?
- Kitöltöttem az egészségügyi azonosítót a mobiltelefonomban?
- Elmentettem a biztosító, a helyi egészségügyi intézmény vagy a segélyhívó elérhetőségét?
A kirándulás előtti készülődés során tehát arra is érdemes gondolni, hogy bizony gyógyszerekre szükségünk lehet. Ez sokszor csak néhány percnyi odafigyelést igényel, cserébe egy váratlan helyzet kevésbé ér bennünket felkészületlenül, és könnyebben kezelhetjük úgy, hogy a kirándulás valóban az élményekről és a kikapcsolódásról szóljon – ne a stresszről.
ZaMED, -rovin-
Ezt már olvasta?
Szent István király ünnepére hangol a Remény hetilap augusztus 16-i száma
Már az Esztergomban készült címlapfotó is az államalapító...
Zene, alkotás és közösség: sikeresen zárult a II. Zengő Nyári Tábor
Július 27-e és 31-e között került sor a II. Zengő Nyári...